Kommunista tempó: azonnali határidővel kötik meg a megállapodást

Fotó: szerkesztett kép/Együtt

A Magyar Közlöny frissen megjelent száma tartalmazza azt a kormányhatározatot, melyben a felelős kormánybiztost megbízzák a Fudan Egyetemmel történő megállapodás aláírására. Nincs idő várni, gyorsan kell cselekedni.

„A Kormány felhívja a  Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a  Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztost, hogy – szükség szerint az általa kijelölt személy útján – gondoskodjon a Magyarország Kormánya és a Fudan Egyetem [székhelye: Kínai Népköztársaság; 200433 Shanghai No. 220 Handan Road, elérhetősége: Budapesti Corvinus Egyetem (1093 Budapest, Fővám tér 8.)] között kötendő stratégiai megállapodás Kormány nevében történő aláírásáról.

Határidő: azonnal.

Ez az igazi kommunista tempó, amikor gyakorlatilag az összes érintett tiltakozik a megvalósítás ellen, akkor azonnal megkötik a szerződést. Olyan ez, mint a felcsúti kisvasút, amiről kijelentette Orbán, ha nem tetszik, akkor majd meghosszabítja Bicskéig!

A Kínai Kommunista Párt elitképző egyetemét, a Fudant kínai cég építené kínai dolgozókkal, kínai alapanyagokból úgy, hogy a magyar kormány venne fel egy 450 milliárd forint körüli összegű kínai hitelt, amihez még hozzácsapna egy nagyjából 100 milliárd forintos támogatást is. És ha valakinek nem tetszik, akkor megkötjük a stratégiai megállapodást azonnal! Ne legyen kétségünk, ha hagyjuk, ez lesz az utolsó szeg nem a köztársaság, hanem Magyarország koporsójában.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!