Brutális áremelés – Ezt mindenki pénztárcája meg fogja érezni!

Az utóbbi évek egyik legnagyobb áremelkedése következik, melynek következtében sokaknak már szinte megfizethetetlen lesz itthon a hús.

Nem mintha eddig nem lett volna elég drága a hús, de most újabb 20-25 százalékos áremelkedés következhet. A Baromfi Termék Tanács titkára az ATV Híradónak azt nyilatkozta, hogy a drágulást a takarmányárak növekedése okozza, és, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódhat,

így akár további drágulásra is lehet majd számítani.

Molnár György elmondta azt is, hogy ha továbbra is folytatódna a takarmányárak növekedése, de nem növelnék ezzel párhuzamosan a felvásárlási árakat, akkor a termelőknek nem érné meg a továbbiakban ezzel foglalkozni.

Az áremelkedés pedig nem is kicsi,

így a kisebb költségvetésből élő családoknak szinte megfizethetetlen lesz a hús.

A csirkemell kilója a jelenlegi 1100-1500 forintról akár 1900 forintra is nőhet, a csirkecomb pedig 700-ról 900-ra, míg a sertéskaraj ami jelenleg körülbelül 1700 forintba kerül, a brutális áremelkedést követően pedig több mint 2100 forint lesz.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!