Valószínűleg mindenki ismeri a a jelenséget, hogy ha egy békát melegvízbe raknak, akkor abból kiugrik, ám ha hidegbe, és azt folyamatosan kezdik el melegíteni, akkor akár meg is lehet főzni, annyira nem érzékeli a hőmérséklet lassú változását. Valami ilyesmi történik most velünk, kína melegíti alattunk a vizet, Orbán pedig hordja hozzá a fát.
A helyzet sokkal súlyosabb annál, mint amennyire ma azt érzékeljük, pedig lehetne számunkra intő példa, csak egy pillantást kellene vetni egy-két afrikai országra. De mikor gyújtotta be alattunk a tüzet Kína? Azt kell mondanunk, hogy bizony régen, nem sokkal a rendszerváltás után, a 90-es években az akkori alacsony vámoknak és a szintén nem túlságosan magas adómorálnak köszönhetően a “lengyelpiacok” helyét átvették a kínai kereskedők.
Jöttek a bolti ár feléért, negyedéért megvásárolható hamisítványok, “suhgós adidaszok”, “Abibas és Adidos cipők” és az egyszeri használat után tönkremenő műszaki cikkek tömkelege. (Csak egy kérdés, vajon miért is óvakodunk a kínai vakcinától?) Egyre több kínaival lehetett találkozni Budapest utcáin, megnyíltak először a kínai éttermek, majd étkezdék, büfék és elkezdett vidéki városokba is terjedni a kínai bolthálózat. A valamikori Skála áruházak épületeinek nagyrésze ma is kínai tulajdonban van. El is voltunk ezzel 2010-ig.
Aztán jött Orbán és az ő keleti nyitás filozófiája, és a magát antikommunistának beállító Orbán pekingben együtt koszorúzott a Tienanmen téri vérengzés elrendelőivel, Rogán pedig a letelepedési kötvénnyel nyitott utat sok-sok ellenőrizetlen hátterű kínai magyar állampolgárságához. Kezdünk főni, már senki nem kapja fel a fejét, a tízmilliós luxusautóban pöffeszkedő kínaiak láttán, és senki nem szól egy szót sem, milyen viszonyok között, mennyit és mennyiért kell dolgozni a kínai büfék, éttermek magyar alkalmazottainak.
A kínai tőke jött és jelentős szeletet hasíthatott ki magának a magángazdaságból, de a történet itt nem ér véget, a vizet forralják tovább, és állami szintre emelték a Központi Birodalom (Kína így nevezi magát) terjeszkedését. 100 év alatt sem megtérülő Budapest-Belgrád vasítvonal kínai hitelből, most pedig a Kínai Kommunista párt egyeteme, magyar pénzből, kínai anyagból, kínai munkából, kínának, ajándékba. Szép ajándék, 540 milliárd forintnyi, termszetesen kínai hitelből.
Nem is olyan messze tőlünk egy kis ország, Montenegro hasonló szerződést kötött Kínával egy autópálya építésre. Őrült nagy összeg, őrült nagy beruházás, majd közben elfogyott a hitel, pénz sehol. Ott áll a félig kész autópálya, amit Montenegro soha nem fog tudni befejezni saját erőből, a hitelt meg esélye sincs visszafizetni. Így a kínaiak közölték, akkor ez az övék. Őket már megfőzték.
Kína nem siet. Nem most akarja Magyarországot teljesen megvenni, és Orbán is csak egy átmeneti figura nekik ebből a szempontból. Valószínűleg ebből a ma az ötvenes éveiket taposók nem sokat fognak érzékelni. Ám a fiataloknak, a mai egyetemistáknak, az épp családalapításra készülőknek van veszíteni valójuk, nem kevés.
Nekik jövőre nem csak arról kell dönteniük, hogy Orbán maradjon-e a miniszterelnök, vagy sem. Ennél jóval többről szól a dolog. Például arról, hogy az ő gyerekeik elboldogulnak-e majd a hazájukban anélkül, hogy beszélnének kínaiul.
