Új viccpárt született hazánkban – bohóckodásból már jól teljesítenek

Az egykor sikeresebb napokat is megélt Szanyi Tibor, miután megharagudott egykori pártjára, az MSZP-re, kilépett és új pártot alapított. Az elején nem volt tiszta, mi is az igazi szándék és cél, de mára kitisztult a kép: Szanyi a kétfarkúakkal kel versenyre.

Két sértődött televítiós interjú között Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom néven alapította meg új pártját Szanyi Tibor, mely állítása szerint tudatos marketingfogásként alkalmazta az ISZOM rövidítést, ám

mások szerint inkább önirónia volt Szanyi részéről.

Ekkor még nem értettük, hogy mire ez a viccelődés, de mára minden világossá vált a párt hivatalos hírportáljának elindulásával, melynek neve Szócikk, és gyorsan el is süti beköszönő cikkében az atomrobbanással felérő poént Szanyi Kapitány, hogy legyünk együtt SZOCIKK.

Értik, ugye? Szócikk – szocikk – szocik, azaz szocialisták. Lehullott a lepel, ezentúl meg van a magyar politikai közélet borzalmas szóviccekkel operáló új vicc pártja, amely az impresszum szerint már Magyar Szolidaritás Mozgalom névre hallgat, az ISZOM-nak már annyi.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!