Kémkedéssel vádolt kínai cég épít gigaberuházást Budapesten

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő a pekingi Nagy Népi Csarnokban tartott találkozójukon 2017. május 13-án Fotó: Thomas Peter / MTI/EPA

Az elmúlt időszakban többször volt téma, hogy a sanghaji elitegyetem, a Fudan Budapestien kíván építeni egy kampuszt, amihez a magyar kormány minden létező segítséget megad. Ám olyan részletek derültekmost ki a Direkt36 által megszerzett kormányzati dokumentumokból, amik a legelszántabb Fidesz rajongót is elgondolkoztatják.

A minisztériumi előterjesztés szerint a beruházás 540 milliárd forintba fog kerülni, de ebből a magyar építőipar egy falatnyit sem fog részesedni, mert az építkezés jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, nagyrészt kínai hitelből valósulna meg,

amit Magyarország fog kifizetni!

Az is kiderül a dokumentumokból, hogy végleg zárvány lettünk az Európai Unió közepén, és már a látszatra sem adunk, hogy egy állami pénzből fizetett beruházást közbeszerzésen kell megnyerni, nem lesz versenyeztetés, így a kínai kivitelezőn kívül senki nem viheti el a projektet. A kormányzati dokumentumok szerint ugyanis

“a kivitelezés kizárólagosan kínai projektként valósítható meg.”

Ám egy elejtett mondat arról is tanúskodik, hogy Orbán nem bízik abban, hogy megnyeri a jövő évi parlamenti választást, így fennáll annak a veszélye, hogy egy új, baloldali kormány azonnal leállítaná a logikus, gazdasági vagy nemzeti érvekkel alátámaszthatatlan beruházást. Ezért előírták azt is, hogy a jogi szabályozást illetően pedig

„szükséges elérni azt a pontot, amelynek eredményeként a beruházással összefüggő folyamat már nem állítható le”.

Világos az üzenet, ugrálhat itt bárki, szavazhatnak bárhogy az emberek, akkor is az lesz amit mi akarunk, akár kormányon vagyunk, akár nem. A legdöbbenetesebb, hogy ez az 540 milliárd forint több, mint amit az állam 2019-ben a teljes magyar felsőoktatásra költött! Ám a kivitelző miatt sem lehetünk nyugodtak, az építkezésre kijelölt Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatot az elmúlt években

a világ számos táján gyanúsították meg korrupcióval és kémkedéssel!

Így felmerül annak a gyanúja, hogy az orosz titkosszolgálat banknak, a kínai pedig egyetemnek álcázva Magyarországon hozza létre európai központját. Ez viszont már több büntetőjogi kategóriát is kimerít, nem csak hazánk, hanem NATO szövetségeseinkkel szemben is.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!