Jakab visszaszólt Deutschnak: Ti teljesen hülyének nézitek az országot

Mi is beszámoltunk Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője Telexnek adott nagyinterjújáról. Deutsch olyan vad dolgok mellett, miszerint Mészáros Lőrinc tisztességesen szerezte a vagyonát, Orbán Viktor pedig nem ragaszkodik a hatalomhoz, több ellenzéki képviselőről, köztük Jakab Péterről is kifejtette a véleményét.

Jakab az elhíresült parizeres Facebook-posztja kapcsán került szóba, amit Deutsch most úgy értékelt:

“Jakab nem gasztronómiai élményekről számol be, hanem azt a politikai marketing patikamérlegen kimért látszatot akarja kelteni, hogy ő egy panelproli.”

A Jobbik elnöke nem hagyta sokáig szó nélkül Deutsch kijelentését. Facebook-oldalán azt írta:

Kedves Tamás, attól még, hogy frakcióvezető lettem, nem kezdek el urizálni. Ez nem a Fidesz, ahol lassan a WC-re is luxusrepülővel mennek a ficsúrok. Mifelénk nem szokás rázni a rongyot, főleg akkor nem, amikor a nép nyomorog. A nép, amelynek a pénzéből élsz, és akik neked csak „panelprolik”.

Az ellenzéki képviselő több tiszteletet kért Deutschtól, majd úgy folytatta: bár tudja, hogy Deutschéknak mindenki annyit ér, amennyije van. Ahogy Lázár János mondta: „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.

“Kivéve persze Orbán Viktort, akinek te elhiszed, hogy nincs egy forintja sem, bár szerinted 2010 óta mindenkit ő tett itt gazdaggá. Micsoda önzetlen gyerek ez az Orbán Viktor. Ő nem urizál, ő szegény, csak mindenki más lett milliárdos a környezetében. Szerinted tisztességesen. Szerintem meg hülyének nézel egy országot. Szerinted „pofátlanság” beleszólni, hogyan élnek a Mészáros-félék, szerintem meg provokáció, ahogy élnek. Egy ország provokálása. Ne provokáljatok, Tamás!

Jakab a posztot az alábbi elköszönéssel zárta: “Üdv: egy “panelproli”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!