Rémisztő figyelmeztetést tettek közzé: Orbán elszabadítja a negyedik hullámot?

Forrás: Orbán Viktor / Facebook

A második oltáshoz kötné az iskolák megnyitását öt szakszervezet – derül ki Totyik Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete alelnökének az InfoRádiónak adott interjújából.

A szervezetek – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, valamint a Vegyipari Szakszervezet – szerint csak akkor lehet újra biztonságosan elkezdeni a nyitást, ha a tanárok oltás utáni védettsége teljesen kialakult.

“A FERTŐZÖTTSÉG MEGUGORHAT, AMI AKÁR EGY NEGYEDIK HULLÁMHOZ IS VEZETHET”

– fogalmazott Totyik, hozzátéve, számításaik szerint május első hete lehetne a visszatérés időpontja, és így az érettségi vizsgákat is nyugodtabb körülmények között lehetne megtartani.

A szakember elismerte, hogy az oktatás jelenlegi formája, a szülőknek a gyerekek felügyelete a home office mellett komoly kihívást jelent, de az egyelőre még kérdés, hogy az egészségügyi kockázatok vagy a munkavégzés körülményei rónak-e nagyobb terhet a családokra.

Ismeretes: jelenlegi állás szerint április 19-én nyitnak az iskolák, a kormányt egyelőre nem hatotta meg a szakszervezetek tiltakozása.

Az interjút ITT lehet visszahallgatni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!