Már most nagy a baj – Az év első két hónapjában elszállt a költségvetés hiánya!

MTI Fotó: Kovács Tamás

Még szinte el sem kezdődött az év, mégis már most látni, hogy hatalmas költségvetési hiánnyal zárhatjuk az idei évet is.

Az év első két hónapját nézve azt látni, hogy már most 540 milliárd forintos az államháztartási hiány, ez pedig az egész évre tervezett hiány harmada, tehát időarányosan nézve a duplája mint amivel eredetileg kalkuláltak.

A Népszava cikke arra is kitér, hogy

ezt a hatalmas hiányt úgy sikerült összehozni, hogy a költségvetés bevételei tíz százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest!

A lap szerint a kormány idén módosítani készül a költségvetést, amit 1490 milliárdos hiánnyal terveztek, míg tavaly ezt nem lépték meg, pedig az akkor tervezett többszöröse lett a hiány, összesen 5548 milliárd forint. Részleteket a módosításról nem árultak el, de a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Banai Péter Benő pénzügyminisztériumi államtitkár arról beszélt, hogy a gazdasággal kapcsolatos kiadásokat növelni készülnek, így a módosítással megemelhetik majd a tervezett hiányt.

Az Államadósság Kezelő Központ már eredetileg is 3332 milliárd forintos költségvetési hiánnyal kalkulált, így nem meglepő most a módosítás, azonban az már igen, hogy tavaly nem nyúltak hozzá a büdzséhez, miközben azt 367 milliárdos hiánnyal tervezték meg, ehhez képest végül a 15-szöröse lett a végső költségvetési hiány.

Orbánék ráadásul a járványra sem foghatják a tavalyi rossz számokat, mivel a hiány 40 százaléka decemberben keletkezett,

tehát az nem hozható összefüggésbe kizárólag a koronavírus-járvánnyal.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!