A Hír Tv-ben cáfolta meg az infektológus főorvos Orbán kijelentését

Orban Viktor

A HírTV-nek adott interjújában fejtette ki a Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa, hogy miért is veszélyes nyitni még akkor is, amikor elérjük a 2,5 milliós átoltottságot.

Az ország „átoltottsága messze nem engedi meg, hogy egyelőre nyissunk.” Igaz, az Orbán Viktor által is emlegetett szám, a 2,5 millió már a járványt lefolyását befolyásolhatja, de a

“nyájimmunitás mégiscsak 6-7 millió embert jelent. Ettől még messze vagyunk.”

Szlávik szerint az sem igaz, hogy aki be van oltva, az 100 százalékos biztonságban van, inkább úgy fogalmaz, hogy aki be van oltva, az nagyon nagy biztonságban van. Attól függően, hogy melyik oltást kapta, nagy valószínűséggel valóban nem lesz súlyos beteg, de ennek ellenére megfertőződhet, esetleg kis mértékben át is adhatja a vírust.

Más szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a pedagógusok április 1-jén megkezdett oltása csak május elején kezdi meg az elvárt biztonságot nyújtani. Az április 19-én megnyitott óvodák és iskolák csak azt eredményezik, hogy a kissé védett, és a nem védett pedagógusok és a gyerekek fertőzhetik egymást, ugyanolyan helyzetet teremtve, mint amikor el kellett rendelni az iskolabezárásokat.

Járványügyi szempontból elsietettnek és megalapozatlannak tűnik a nyitás,

nem csak az iskolák és óvodák esetében, de más területeken is. Orbán ugyanis nem veszi figyelembe, hogy a részleges védettség kialakulásához több hét is szükséges az első oltás után, tehát a 2,5 millió elért oltás után is csak hetek múlva érződik annak a hatása. Így viszont nagy a veszélye, hogy kitolódik a harmadik hullám magas megbetegedésekkel járó szakasza.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!