Összeomlás szélén az egészségügy, erre Orbán elhagyta az országot

Orbán

Sosem látott összeomlás fenyegeti a magyar egészségügyi ellátórendszert, a Magyar Orvosok Szakszervezete szerint egyes kórházakban már nem tudják lélegeztetni a 65-70 év feletti betegeket, Orbán Viktor mégis most látta elérkezettnek az időt arra, hogy elhagyja az országot.

Nem is akárhova utazott, ha valami halaszthatatlan dolga lett volna, talán még meg is értenénk, hogy elment,

Orbán azonban Üzbegisztánba ment, így végképp nehéz megérteni, miért érezhette olyan halaszthatatlannak, hogy a harmadik hullám közepén hagyja magára a magyarokat.

Az előzetes tájékoztatás szerint a miniszterelnök a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről, és aktuális világpolitikai kérdésekről tárgyalt Savkat Mirzijojev államfővel, mindenekelőtt a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a válságból való kilábalás lehetőségeiről.

Hogy egy távol-keleti körút mi segítségére lehet ebben, miközben idahaza sosem látott módon tombol a járvány, egyelőre nem világos. Különösen azért nehezen érthető, hogy miért nem gondolta Orbán, hogy idehaza nagyobb hasznát vennék, hogy bár kedden az eredeti tervek szerint Türkisztánba utazott volna tovább a Türk Tanács soron következő ülésére, a kazah szervezők úgy döntöttek, hogy a járványhelyzetre való tekintettel a csúcstalálkozót online, videokonferencia formájában tartják meg március 31-én. Nehezen érthető, miért ment el ennek ellenére is Orbán, ahelyett, hogy itthon maradt volna kezelni a válságot.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!