Ennek a döntésnek Orbánék nem fognak örülni – Szigorú feltételekhez kötik az uniós támogatások kifizetését!

Hatalmas összeggel támogatja az Európai Unió a tagállamokat, így Magyarország számára is többezer milliárd forintnyi összeget biztosít az újjáépítési forrásokból.

Egyetlen komolyabb feltétele melyeknek a meg kell felelniük a kormányoknak, hogy érdemi egyeztetést folytassanak le a társadalmi partnerekkel.

Ezt eddig Orbánék nem tették meg, így ezzel veszélybe sodorhatják vagy akár el is veszíthetik a Magyarországnak, a magyar embereknek és a magyar vállalkozásoknak járó újjáépítési források időbeni lehívását!

Az üggyel kapcsolatban levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez, Ursula von der Leyenhez Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője és Karácsony Gergely főpolgármester. A Bizottság elnöke végül gyors és határozott választ adott megkeresésükre, melyben kifejtette álláspontját.

Ujhelyi bejegyzésében leírja, hogy a főpolgármesterrel közösen írt levelükben arra hívják fel Ursula von der Leyen figyelmét, hogy a magyar kormány nyomokban sem tesz eleget azon kötelességének, hogy széleskörű társadalmi vitát folytasson

a hazánknak járó újjáépítési csomag mintegy 5472 milliárd forintnyi támogatásának sorsáról.

Rámutattak arra is, hogy az Európai Parlament és a Tanács nemrég fogadta el azt a rendeletet, amely konkrétan a társadalmi partnerekkel (önkormányzatokkal, civil- és szakszervezetekkel, egyéb fórumokkal) megvitatott nemzeti reformterv benyújtására kötelezi a tagállami kormányokat.

A Fidesz azonban egyelőre csak elbábozza ezt a társadalmi konzultációt, ez a magatartás pedig végső soron veszélyezteti ezeknek az (következő hétéves uniós költségvetésen felül rendelkezésre álló) újjáépítési forrásoknak a lehívását.

Az MSZP EP-képviselője kiemeli, hogy nemrég megérkezett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének a válasza, amely világos és egyértelmű. Abban az uniós vezető leszögezi, hogy uniós rendelet kötelezi a tagállamokat a megfelelő konzultáció lefolytatására.

“A folyamatot az egyes tagállamok jogi keretrendszerével összhangban, a helyi és regionális hatóságok, a szociális partnerek, civil szervezetek, ifjúsági szervezetek és más érdekelt felek bevonásával kell lefolytatni és az érdekeltek véleményének figyelembevételével a helyreállítási és rezilienciaépítési tervben. A Bizottság ezt a kérdést a tagállamokkal folytatott kétoldalú találkozókon is aktívan és rendszeresen felveti” – írja levelében Ursula von der Leyen.

Az Európai Bizottság elnöke arra a felvetésre is kitért, hogy bár sem a konzultáció nem zajlott még le érdemben, sem a részletes nemzeti reformtervet nem fogadták még el, a magyar kormány máris 1500 milliárdot ígér az egyetemeknek ebből a költségvetésből.

Von der Leyen erre azt írta, hogy tudomásul veszi az ezzel kapcsolatos aggályokat, hozzátéve: a tagállami kormányoknak “biztosítaniuk kell az uniós és nemzeti jogszabályok betartását, és helyreállítási és rugalmassági tervükben pedig indokolniuk kell a vonatkozó intézkedéseket”, az Európai Bizottság ezután mérlegelni fogja, hogy kellő biztosítékot nyújtanak-e az abban megfogalmazott tételek vagy sem.

Sokatmondó a bizottsági elnök válaszlevelének utolsó mondata is, eszerint:

“az Európai Csalás Elleni Hivatal, az Európai Számvevőszék és maga az Európai Bizottság is hozzáférést kérhet a releváns adatokhoz, és szükség esetén felülvizsgálhatja a pénzeszközök felhasználását.”

Ez világos beszéd – emeli ki Ujhelyi, majd hozzáteszi: “a magyar kormány tehát ha nem akarja veszélyeztetni vagy épp elveszíteni a Magyarországnak, a magyar embereknek és a magyar vállalkozásoknak járó újjáépítési források időbeni lehívását, akkor ideje összekapnia magát és április végéig nem kamu-konzultációt, hanem érdemi és átfogó társadalmi párbeszédet folytatni a források felhasználásáról. A Fidesz hűbérurai abban a tévhitben élnek, hogy ez az összeg az övék, minden centje nekik jár, de legalábbis ők dönthetnek arról, hogy mire és hogyan jusson. Hát, nem. Ez a pénz Magyarországé, a magyar embereké. Ha a fideszes uraknak valóban Magyarország az első, ahogyan hirdetik, akkor most végre valós tartalommal is megtöltik ezt az üres propaganda-szöveget.”

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!