Nézze meg Müller Cecília legszörnyűbb szereplését!

Forrás: M1

Sok sületlenséget mondott már Müller Cecília, de amit most produkált, az minden eddigin túltesz! Az országos tiszti főorvos arra biztatta az embereket, hogy minél többen fertőződjenek meg!

A „nyunyókák” fertőtlenítésétől a portörlési tanácsokon át a tojások hipós mosásáig számtalan badarságot összehordott már az országos tiszti főorvos, de a legújabb szereplése minden korábbi kijelentését elhomályosítja. Valószínűleg nem tévedünk, ha kijelentjük: március 24-én

Müller Cecília élete legkínosabb szereplését produkálta!

Már akkor sejteni lehetett, hogy nincs csúcsformában, amikor arról kezdett beszélni, hogy kik azok a kritikus infrastruktúrában dolgozók, akiknek az oltását megkezdik. A MÁV és a paksi erőmű munkavállalói mellett az országos tiszti főorvos ugyanis a zömében irodában dolgozó BKK munkatársait említette, holott a BKV dolgozóit, vagyis a metrók, buszok, villamosok vezetőit, illetve az irányítókat és karbantartókat kellett volna mondania. Az igazi vesszőfutás azonban csak ezután jött. Müller Cecília ugyanis szó szerint a következőket mondta: „Arra kérem önöket, hogy

mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy megfertőződjenek és kórházi kezelésre szoruljanak,

mert a kórházi ellátórendszer rendkívüli mértékű terhelésnek van kitéve.”

A félelmetes ebben a mondatban nem is a bakizás ténye, hisz nyilvánvaló, hogy Müller Cecília nem ezt akarta mondani. A szörnyű az, hogy a tévedésre senki nem merte felhívni a figyelmet, senki nem korrigálta az elhangzottakat. Ez ugyanis valószínűleg nem illett volna bele hivatalos kommunikáció által sulykolt képbe, hogy a Fidesz sohasem hibázhat.

Müller Cecília életének legkínosabb mondatát az alábbi videón nézheti meg:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!