Mélyponton az ország – A világ összes országa közül itt a legsúlyosabb a járvány!

Forrás: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Sajnos kimondhatjuk, hogy a kormány járványkezelése megbukott, mivel lakosságarányosan nézve Magyarországon a legsúlyosabb a koronavírus-járvány az egész világon.

Ennek pedig az Orbán-kormány lehet a felelőse, hiszen minden eszköz a kezükben volt ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő járványügyi intézkedéseket hozzák meg!

A mostani helyzet azonban azt mutatja, hogy a kormány elkésett a szigorításokkal!
Bár tény, hogy például a vendéglátó üzleteket már november közepe óta zárva tartják és estére kijárási tilalmat vezettek be, de a teljes zárásig egészen márciusig kellett várni, mikor a harmadik hullám már olyan számokat produkált, melyek még a szakembereket is megrémítették.

Azóta pedig még súlyosabb a helyzet, jelenleg ott tartunk, hogy világviszonylatban, egymillió főre vetítve, Magyarországon halnak meg a legtöbben.

Múlthét hétfőn hivatalosan 131 áldozata volt a koronavírusnak hazánkban, ezzel régiós összevetésben, egymillió főre vetítve a halottak számát, Csehország és Szlovákia után, Magyarország állt a harmadik helyen.

Csütörtökön azonban annyira megugrott a halálozás, hogy Magyarország az élre ugrott.

A tendencia hasonló képet fest világviszonylatban is! Hétfőn Magyarországon halt meg egymillió főre vetítve a nyolcadik legtöbb ember koronavírusban a Földön. Egy nappal később, március 16-án, már ötödikek, utána pedig már harmadikok voltunk.

Az ourworldindata.com adatai alapján, melyet az RTL Híradója közölt,

csütörtökön, pénteken és szombaton, a világ összes országa közül, már Magyarországon jelentették a legtöbb halálos áldozatot lakosságarányosan!

A rendkívül súlyos helyzetet a kormány pedig hazug kijelentésekkel próbálja meg kezelni. Hiába nyilatkozta már több kórházban dolgozó is, hogy kritikus a helyzet, nincs elegendő szakápoló és elérték a maximális kapacitást, Orbánék kommunikációja továbbra is csak arról szól, hogy van elegendő ágy és lélegeztetőgép.

Talán mindenki emlékszik még Orbán Viktor egyik korábbi Kossuth Rádiós beszédére, melyben kijelentette, hogy “a védekezés sikerét a halálesetek és a megmentett életek számában lehet mérni”.

Ha ezt vesszük alapul, akkor a kormány, és így az ország védekezése a járvánnyal szemben, elbukott!

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!