Mérföldkő: ha ez a szám sem jelzi Orbán közelgő bukását, akkor semmi

Friss elemzést tett közzé a Republikon Intézet, amely kimutatta:

a bizonytalanok közt háromszor annyian vannak az ellenzéki (38%), mint a kormánypárti szavazók (12%).

Az elemzésben azt vizsgálták, mi jellemző a bizonytalanokra társadalmi hátterük, politikai véleményük, médiafogyasztási szokásaik alapján.

Az adatok alapján megállapítható, hogy a bizonytalanok között főleg az ellenzéknek vannak tartalékai, a kormánypártoknak csak korlátozottan.

Kiderült: csak a bizonytalanok 12 százaléka szeretné, ha a 2022-es választás után is a fidesz maradna hatalmon, 38 százalékuk örülne egy kormányváltásnak.

Az elégedetlenségük leginkább a következő területeken volt tettenérhető: az ország gazdasági helyzete, az oktatáspolitika és az uniós kapcsolatok terén. Elégedetlenek voltak továbbá az egyéni érvényesülés helyzetével, a bizonytalanok 82 százaléka gondolta úgy, hogy az Orbán-rendszer a gazdagoknak kedvez, és csak kormányzati protekcióval lehetséges előrejutni. 58 százalékuk nem értett egyet azzal, hogy bárki retorziómentesen elmondhatja véleményét, 70 százalékuk pedig nem hitte el, hogy az EU bevándorlókat akar Magyarországra kényszeríteni.

Amivel viszont elégedettek voltak: a kormány családpolitikájával és a járványkezeléssel (bár a járványhelyzet sokat romlott az elmúlt időben, a felmérés pedig még a harmadik hullám előtt, január-februárban készült).

Az elemzés szerint a bizonytalanoknak különösen magas az aránya a megyeszékhelyeken, a dél-dunántúli, illetve dél-alföldi régióban. Az iskolai végzettség szerint a szakmunkásképzőben végzettek és az érettségivel rendelkezők között vannak a legtöbben. Az adatok alapján a bizonytalanok 45 százaléka biztosan, vagy valószínűleg elmenne szavazni. Ez az összes választó 13 százalékát jelenti.

Ha közülük az ellenzéknek háromszor annyi tartaléka van, mint a kormánypártoknak, az komoly vereséget jelezhet előre a fidesz számára.

A Závecz Research napokban közzétett, az Orbán-kormányra nézve hasonlóan drámai felméréséről itt írtunk bővebben:

Fordulópont: olyan felmérést tettek közzé, ami mindent megváltoztathat

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!