Támadásba lendült a közszolgálati televízió – Brüsszel volt a célpont!

Forrás: MTI

Új szintre süllyedt a közszolgálati televízió. Bár eddig sem arról volt híres, hogy pontos és kiegyensúlyozott tájékoztatásban részesíti nézőit, de most sikerült úgy közölniük a belga járványadatokat, mintha nálunk minden rendben lenne.

A kormány ‘Brüsszel elhibázott vakcinabeszerzésével’ összhangba hozott tudósítását azzal a címmel vezették fel, hogy “Belgiumban már azt sem tudni, hogy a harmadik, vagy a negyedik hullám tombol”.

Mindezt úgy, hogy itthon sokkal súlyosabb a helyzet, bár ezt nem emelték ki a riportban.

A koronavírus-járvány ottani helyzetével kapcsolatban azt lehetett megtudni a köztévé tudósításából, hogy Belgiumban a héten elérheti a napi fertőzöttek száma a háromezret. Azt persze nem tették hozzá összehasonlításképp, hogy Magyarországon a naponta jelentett új fertőzöttek heti átlaga ennél sokkal magasabb, 7700 volt a tudósítás időpontjában.

Beszámoltak arról is, hogy Belgiumban már több mint kétezer fertőzöttet ápolnak kórházban, amit rendkívül aggasztónak tartanak, de szintén elfelejtik közölni, hogy nálunk a keddi hivatalos jelentés szerint ez a szám közel 10 ezer.

A köztévé kiemeli azt is, hogy a belga kórházakban már háromszázan vannak lélegeztetőgépen, azonban valahogy sikerült ismét lehagyni az összehasonlítást, hogy nálunk ez a szám kedden 1067 volt.

A 444.hu összegzéséből az is kiderül, hogy

Belgiumnak úgy vannak sokkal jobb járványadatai, hogy ott 1,6 millióval többen élnek mint Magyarországon, mégis negatív példaként emeli ki a közszolgálati televízió.

A riport egyetlen összehasonlító adattal szolgált a nézőknek, ebből kiderült, hogy Belgiumban feleannyian kapták meg az első adag vakcinát, mint Magyarországon! 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!