Totális káosz – Összeomlott az oltási rendszer!

Forrás: MTI / Komka Péter

Egyre kaotikusabb a kormány oltási rendszere, nem egyszer fordult elő, hogy több száz kilométerre levő oltópontra irányították az embereket.

Az eredeti tervek szerint, minden 60 évnél fiatalabb krónikus beteget kiértesítettek volna SMS-ben, aki a most hétvégére tervezett tömeges oltási programban megkaphatta volna az AstraZeneca oltóanyagát,

csakhogy hiba lépett fel a rendszerben.

A 444.hu közlése szerint, több olyan beteget is érdesítettek, aki már megkapta az első oltást, illetve voltak olyanok, akiket a lakhelyüktől több száz kilométerre lévő oltópontra irányítottak.

Az oltási rendszer összeomlására az operatív törzs is reagált a napi járványadatokról szóló közleményében.

Mint írták:

“Az erre a hétvégére meghirdetett tömeges oltási akció technikai hibák miatt elmarad.

Az a több mint 70 ezer 60 év alatti krónikus beteg, akit csütörtökön SMS-ben hívtak oltásra, más időpontban lesz beoltva. A hiba javítása zajlik, minden érintettől elnézést kérünk”.

Azonban a közlemény megjelenése után nemsokkal, a napi tájékoztatóból törölték ezeket a sorokat! A lap kereste az operatív törzset, hogy mi történt pontosan, és mikor sikerül helyrehozni a fennálló problémát, de kérdéseikre nem kaptak választ.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!