Összeomlott a budapesti belgyógyászati ellátás – ezen már csak egy stadion segíthet

Orbanfb

Már akkora a fővárosi és a Pest-megyei kórházak belgyógyászatainak a leterheltsége, hogy az országos tiszti főorvos – a Népszava birtokába került dokumentum szerint – átmenetileg fölfüggesztette az ilyen osztályokkal rendelkező kórházak területi ellátási kötelezettségét. A kormány pedig tovább építi a stadionokat, mintha semmi sem történt volna.

A kórházak ugyan kötelesek fogadni minden belgyógyászati ellátásra szoruló beteget, ám jelen pillanatban

a mentőknek kell megtalálni, hogy hol van szabad ágy!

Müller Cecília legújabb utasítása feloldotta a területi elvű ellátást, tehát mindenkit fogadni kell a kórházaknak, de ha már egyetlen üres ágya sem maradt az intézményeknek, a saját területi betegeiket ebben az esetben sem utasíthatják el, azt viszont nem mondták meg,ugyan hova fektessék őket. „Botrány, hogy a kormány a járvány legsúlyosabb heteiben szervezi át az egészségügyet” – mondta Falus Ferenc a Népszavának, aki szerint

ennek a kormányzati lépésnek legalább annyi, ha nem több áldozata lehet, mint magának a Covidnak!

Mindeközben a kormányfő sem tétlenkedik, tovább dolgozik az ország felvirágoztatásán, megjelent a a Magyar Közlönyben áldásos tevékenységének bizonyítéka:

Orbán Viktor 19,1 milliárd forintban határozta meg a keretet, amelyet a nyíregyházi stadion megépítésére költhetnek!

Mindez az eredetileg tervezett 10,32 milliárd forint majdnem duplája, Nyíregyháza csapata most az NB II. 7. helyén áll, az első osztályban utoljára 2015-ben járt. Ennél jobb járványkezelést el sem tudunk képzelni, az összeomló egészségügyön már csak ez a stadion tud segíteni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!