Elgurult a külügyminiszter gyógyszere – Elképesztő vádakkal illette Webert!

Szijjártó

Úgy látszik a magyar külügyminiszter egyből támadásba is lendült, most, hogy sikerült szakítaniuk az Európai Néppárt frakciójával.

Szijjártó Péter közösségi oldalára kitett bejegyzésében támadja Manfred Webert, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét, aki szerinte nem a koronavírus-járvány elleni védekezéssel volt elfoglalva az elmúlt időben, hanem a “legsikeresebb EPP-tagpárt eltávolítását szervezte, és az ehhez szükséges bürokratikus trükkökön agyalt”.

Azt azonban le kell szögezni, hogy a német politikusnak nem feladata megszervezni országa járvány elleni védekezését, vagy oltóanyagot beszerezni és megszervezni az ezzel kapcsolatos feladatokat,

arra ott van a német kormány, pont úgy, ahogy itthon sem Deutsch Tamásra, vagy a korábbi EP-képviselőjükre, Szájer Józsefre bízták ezt a feladatot!

“Európában naponta emberek ezrei halnak meg és emberek tízezrei fertőződnek meg a koronavírus miatt. Az európai embereknek oltásra és lélegeztető gépekre van szükségük: ezek mentenek ugyanis életet” – emeli ki Szijjártó a bejegyzésében.

Bár igazából a külügyminiszter azon is fennakadhatna, hogy miként segítette előrehaladni a járvány elleni védekezés hazai sikerességét a szállodáknak biztosított felújítási támogatás, melynek legnagyobb nyertese Mészáros Lőrinc volt, vagy például az Alaptörvény azon módosítása, hogy abban rögzítették “az anya nő, az apa férfi” és szigorítottak az örökbefogadás szabályain is, illetve, hogy forrásokat vontak el az önkormányzatoktól.

Ezek valahogy nem szúrták Szijjártó szemét, mint ahogy a kaszinók külön járványügyi szabályai sem, melyekről korábban már beszámoltunk!

“Itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: az Európai Parlament legnagyobb frakciójának havonta sok ezer eurót kereső vezetője hány munkaórát töltött oltóanyagok beszerzésével vagy bármi mással, ami az európai emberek életének, egészségének, munkahelyének megvédéséhez szükséges?” – fogalmazott Szijjártó, majd hozzátette: a választ mindannyian el tudjuk képzelni.

“Manfred Weber szégyellje magát! Jó, hogy végre nem tartozunk olyan frakcióhoz, amit egy ilyen ember vezet”

– olvasható a külügyminiszter bejegyzésében, bár elképzelhető, hogy most az EPP frakciójában is sokan fellélegeztek, hogy nem kell tovább együtt dolgozniuk egy olyan párt tagjaival, mint a Fidesz.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!