Ebből tragédia lehet: napokon belül összeomolhat a kórházi rendszer

A tegnapi nap csak a kezdete volt annaka folyamatnak, melyet az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény bevezetése okozott. Az ország minden részéről érkeznek hírek, miszerint akár minden tizedik egészségügyi dolgozó elhagyhatja a közszférát. Ez a koronavírus harmadik hullámának felfutásakor tragikus következményekkel járhat.

Tegnap adtunk róla hírt, hogy a budapesti Szent Imre kórházban 17 dolgozó nem írta alá az új szerződést az intenzív osztályon, így annak működése kétségessé vált. Ma viszont olyan hírek érkeztek hozzánk, amik azt vetítik előre, hogy

a következő hetekben akár végleg letérdelhet az egészségügyi rendszer!

“A médiában megjelent egyes hírekkel ellentétben a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ nem kötött semmilyen megállapodást az egészségügyi dolgozókkal.” – írják közleményében a SZTE SZAKK Sebészeti Klinika, Urológiai Klinika, Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály, Idegsebészeti Klinika, Pszichiátriai Klinika, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet és az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika dolgozói.

Dobosi Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet orvosigazgatója által írt levélből pedig az derült ki, hogy a II. Belgyógyászati Osztály orvosai közül összesen 3 orvos írta alá az új szerződést, ennek következtében

a II. Belgyógyászati és Gasztroenterológiai Osztály működésképtelenné vált!

Kunetz Zsombor pedig arról adott hírt, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórházban felmondott az összes közalkalmazott orvos a sürgősségi osztályon, többen távoztak a radiológiáról, így az osztályvezető, a kardiológián az osztályvezető főorvoson kívül összesen két rezidens maradt, a nefrológián is alig maradt orvos, a pszichiátrián a nővérek távoztak.

A kormánypárti média próbálja a valóságot elfedni, és az új szabályozás pozitívumait kiemelni -például a hálapénz megszüntetése- de sajnos ha orvos és nővér sem marad a kórházakban, akkor még esély sem lesz a hálapénz adásával megszegni a törvényt, hanem mehetünk a magánrendelésekre, ott kifizetni az összeget az oda menekült orvosoknak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!