Vesztébe rohan az ország – Orbán pedig széttárt kézzel nézi végig a pusztulást

Kép: Népszava

A mai nap tragikus hírrel kezdődött, meghaladta a koronavírus áldozatainak a száma a 15 ezret Magyarországon. Novemberben, a pesszimista szakértők tízezer áldozatot jósoltak, ami a mai adat tükrében már opitimistának számított. A harmadik hullám berobbanásával ez a szám tovább fog nőni, a kormányzat pedig semmit nem tesz az emberek életének érdekében.

Ma már egyértelműen látszik, hogy a harmadik hullám magasabbra fog csapni, mint a második, amikor az egészségügyi dolgozók a végkimerülés határán voltak, amikor már nem volt elég ember a kórházakban, hogy mindenkinek megfelelő ellátás jusson. Orbán nem is rejtette véka alá, hogy a legkritikusabb két hét előtt állunk. Ennek ellenére, semmilyen konkrét lépést nem tett, azon kívül, hogy

úton-útfélen a kínai vakcinát dicsőíti.

Pedig lenne mit tenni, például lehívni az Európai Gyógyszerügynökség által is engedélyezett vakcinákból a Magyarország számára fenntartott mennyiséget, és nem az EU ellenhangolni a közvéleményt. Ugyanis, a Pfizer vakcinájához hasonlóan a Moderna oltóanyaga is a legmodernabb, XXI. századi technológiával készült, és bár ebből 3,5 millió adagra lenne jogosult az ország,

Orbánék csak a felét kötötték le,

összesen 1,7 millió adagot, mert a Pfizer hasonló vakcinája olcsóbbnak bizonyult! Eközben Orbánnal az élen a kormánytagok naponta hazudják bele a kamerákba, hogy az oltások ügyét nem szabad átpolitizálni és emberélet nem múlhat pénzen! Tegyük hozzá, a legfrisebb hírek szerint a Moderna vakcinájából akár 10 millióra is jogosult lenne Magyarország.

Tehát, biztonságos és EU-s engedéllyel rendelkező oltóanyag is lenne elegendő, csak kérni kellene. Ám Orbánék nem teszik, helyett az általuk tagadott politizálást végzik, oltásellenességgel vádolják a hazai ellenzéket, amely az emberek érdekében a nyugati, engedélyezett vakcinák használatát szorgalmazza.

A harmadik hullám berobbanását követően Orbán még mindig csak totojázik, a korlátozó intézkedések megtartásáról beszél, a szükséges szigorítások helyett. Csapdahelyzetbe kergette magát a Nemzeti Konzultációval, amivel épp a fokozatos nyitásnak akart megágyazni, így ezután nehéz lenne kimondania döntést:

két hétre szigorú zárást kell elrendelni,

mind az iskolákban, boltokban, közterületeken, és addig felpörgetni az oltásokat, hogy végre a tavasz megérkeztével fellélegezhessünk. Orbán még nemrégen azzal hencegett a rádióban, hogy egy hétvége alatt be tudják oltani az országot, hát akkor itt a lehetőség, vakcina van elég, tessék megcsinálni, és

megvédeni az embereket!

A két hét kiesésből eredő károkat térítsék meg mindenkinek 100 százalékosan, és ne bújjanak mindenféle hamis indok mögé, mert az EU 100 milliárdokat küldött a károk enyhítésére! Szlovákia jó példa lehetne, ahol csak negatív teszt eredménnyel léphet ki bárki is az utcára, és ennek ellenére tragikus halálozási adatokkal kell szembenézniük.

A 133 bátor embernek most kellene bátornak lennie, kimondani a szigorú zárást és befejezni a keleti pávatáncot, mert nem babra megy a játék, nem akarunk több csaldtagot elveszteni!

Az éj leple alatt hirdették ki: ezek a legfontosabbak most Orbánnak

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!