Bezárják a plázákat és iskolákat? Orbán emberei egymással vitatkoznak!

Orban Kasler Pinter

Egymásnak is ellentmondanak Orbán szakértői! Míg az operatív törzs elutasította a szigorításokat, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője szerint meg kell fontolni a plázák és az iskolák rövid időre történő bezárását!

Pár napja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben kérte Orbán Viktort, hogy zárjon be minden iskola és térjenek át a digitális oktatásra. Az operatív törzs a hvg.hu kérdésére jelezte, hogy ezt egyelőre ezt nem tartják szükségesnek. Ennek ellenére most Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a Hír Tv egyik műsorában azt mondta:

meg kellene fontolni a plázák és iskolák ideiglenes bezárását!

A szakember a „Magyarország élőben extra” című műsornak nyilatkozva úgy vélekedett: az új vírusmutációk agresszív terjedése miatt csökkenteni kell az emberek közötti kontaktusok számát, és

már egy két hetes zárás is komoly eredményeket hozhat.

Galgóczi Ágnes szerint az általános iskolákban is digitális oktatásra kellene átállni, hiszen a fertőzés a gyerekek között is gyorsan terjed.

A járványügyi szakember, aki gyakran helyettesíti az operatív törzs sajtótájékoztatóin Müller Cecíliát, azt mondta:

most a legfontosabb a kontaktusok számának csökkentése az emberek között.

Úgy fogalmazott: a közösségek találkozását kell csökkenteni, hiszen rendezvények már régen nincsenek. Szerinte „az üzletek nyitva tartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy

csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva.

Azt gondolom ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat.”

A szakember szerint az is megfontolandó, hogy egy rövid időre digitális oktatásra álljanak át az alsótagozatos osztályok is, mivel

a járványügyi adatok szerint a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés.

„Most elég lenne egy kéthetes periódus, ezalatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnánk haladni. Ez így hatékony lenne és a járvány megfékezését szolgálná” – fogalmazott az NNK járványügyi osztályvezetője.

A kérdés ezek után csak az:

az operatív törzs vajon miért nem látja ugyanígy a helyzetet?

Ha még Orbán szakértői is homlokegyenest ellentmondanak egymásnak, a hétköznapi emberek hogyan döntsék el, hogy kinek higgyenek? Így tűnik el a fideszes járványkezelésben a tájékoztatás hitelessége…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!