Szánalmasan röhejes! Így keres magának nőt az Ujhelyit fenyegető fideszes!

Kép forrása: Vajda József - Népszava

Kiderült, milyen sekélyes élete van annak a fideszesnek, aki mocskolódó levélben fenyegette meg Ujhelyi István EP-képviselőt. A „petrocelli1976” nevű férfi ugyanis ugyanezzel a címmel feladott egy társkereső hirdetést…

Nem az Ujhelyi Istvánnak írt, halálos fenyegetésektől hemzsegő levél a névtelen férfi egyetlen „műve”. Miután – ahogy azt mi is megírtuk – az MSZP EP-képviselője teljes terjedelmében közzétette a gusztustalan üzenetet,

a fenyegetőző levélírótól a Facebookon felbukkant egy másik írás is: egy társkereső hirdetés!

Ebből máris kiderül, hogy “petrocelli1976” férfi, hisz női partnert keres – méghozzá nem is akárhogy. Soraiból csak úgy süt a beképzeltség és az önzés. Szó szerint ezt írta: „Máris mondom, kiket keresek. Aki 1968 után született. Azonban ez nem azt jelenti ám, hogy csak 1969 vagy 1970-esek írhatnak, hanem gyakorlatilag mindenki, aki később született; tehát 1978, 1984, 1989, 1995, 1999 vagy bármely évben a Csehszlovák forradalom után. Értjük egymást? Viszont, csak és kizárólag hosszú hajú, jó alakú nők jelentkezzenek, mert csak ők tetszenek, mások nem. Másokra nem vagyok kíváncsi. Tehát feleslegesen ne raboljuk egymás idejét, jó? Telefonszámot nem adok technikai okok miatt, csak elektronikus címet. E-mail: [email protected].”

0226 Ujhelyi leveliroja

Szép, ugye?

A mocskolódó férfinek nem sok tapasztalata lehet a nőknél, az elvárásai azonban hatalmasak.

Magáról egy szót sem ír: azt sem tudni, hogyan néz ki, mi az érdeklődési köre, semmit sem árul el magáról. Még telefonszámot sem ad, viszont kioktató hangnemben elvárja, hogy kizárólag hosszú hajú, jó alakú nők jelentkezzenek”.

Kajánul kérdezzük: van olyan hölgy, aki ennek ellen tudna állni?

Sok választ valószínűleg nem kaphatott, viszont egyvalamire mégiscsak jó ez a hirdetés: elárulja, mennyire sekélyes a névtelen fenyegetőző lelkivilága, aki az Ujhelyinek írt levelében nyíltan vállalta, hogy fideszes. Meglehet, a két dolog össze is függ, mivel a fenyegetőző a magányából fakadó keserűségét a belőle kibugyogó végtelen trágársággal és gyűlölettel vezeti le…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!