Az éj leple alatt hirdették ki: ezek a legfontosabbak most Orbánnak

A NER-ben megszokott dolog, hogy Semjén Zsolt éjszaka benyújt egy törvényjavaslatot, majd másnap a parlament tárgyal róla, harmadnapra meg már kénytelenek vagyunk az új törvény szerint élni. A rendkívüli felhatalmazás idején már erre sincs szükség, csak meghoznak egy kormányrendeletet, amit aztán éjszaka kihirdetnek. Ez történt most is, a kormány három ügyet kiemelkedően fontos közérdeknek minősített.

Lenne jó pár dolog, aminek megörülnénk, ha már a kormány is felismerné, hogy a járvány idején minek is kellene kiemelkedő fontossággal bírnia, de sajnos csalódtunk, egy sincs a rendeletben az általunk fontosnak vélt dolgok közül. Mi szívesen láttuk volna, ha

  • rendezik a covid fertőzöttek 100 százalékos táppénzét,
  • meghosszabítják a munkanélküli segély hosszát 9 hónapra,
  • valós munkabértámogatást adnának a vállalkozásoknak,
  • visszadnák az önkormányzatoknak a tőlük elvett pénzeket,
  • fokozatosan és ésszerűen elkezdenék kinyitni az országot,

és hasonló csacskaságok fordultak mega fejünkben, amikor elolvastuk a “kiemelkedően fontos közérdek” szókapcsolatot. A kormány azonban gyökeresen mást gondol erről a kérdésről. Íme, az emberek élete helyett mi a háromlegfontosabb dolog Orbán Viktor számára:

  • a 2022. évi magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság budapesti, szegedi, tatabányai és debreceni helyszíneken történő megrendezése érdekében szükséges beruházások,
  • a 2020. évi Dubaji Világkiállításon (amelyet egy évvel elhalasztottak, várhatóan októberben nyílik meg) történő sikeres magyar megjelenéshez szükséges beruházások,
  • Kelet-Magyarországi Versenypálya Korlátolt Felelősségű Társaság által a Magyarországi MotoGP megrendezésére irányuló vagyoni értékű jog megszerzése.

Az ezekkel kapcsolatban kötendő szerződések

halasztást nem tűrő, kiemelkedően fontos közérdek célját szolgáló szerződésnek tekintendőek,

teljesítésükhöz kiemelkedően fontos közérdek fűződik. Ezért az ezekkel összefüggésben lebonyolítandó közbeszerzési eljárások tekintetében az ajánlatkérő minden esetben jogosult a rendkívüli sürgősségre alapított hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazására. Értsd jól, a kormány bejelentette éjszaka:

megint lopni fogunk!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!