Szétbüntette Iványi Gáborék egyesületét a NAV

Iványi

246 millió forintos büntetést szabott ki a NAV a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség egyes intézményeire

– számolt be kedd reggeli közleményében az Oltalom Karitatív Egyesület.

Iványi Gáborék egyesülete arról ír: a NAV, meg sem várva, hogy ügyeik valamennyi jogi fórumon végigfussanak, a számlájukra terhelte azt a 246.131.000 (ebből 90.000.000 forint késedelmi büntetés) forintos hátralékot, mely az egyes intézményeink bérkifizetésével kapcsolatos járulékterhet jelenti.

“Azt az összeget, ami jogosan járna, és évek óta mégsem kapjuk meg, mi sem tudjuk visszafizetni járulék vagy más tartozás formájában”

– hangsúlyozták.

Hozzátették: a költségvetési tétel, amit az egyházi státuszuk alkotmánysértő elvételéből csak az egy százalékok felajánlása révén veszítettek az elmúlt években, ennek a mostani összegnek két-háromszorosát teszi ki. Azért is pert kellett indítaniuk, hogy az elmúlt évek alatt jogtalanul visszatartott egy százalékos felajánlások összegét megkapják.

Iványiék szerint amennyiben a NAV nem látja be, úgy, mint a Nemzeti Közművek az ősz folyamán, hogy a gázelzárással várnia kell, és szükséges a tárgyalás útjára lépni, és nem ad haladékot,

“akkor márciusban nem tudunk bért fizetni”.

Mintegy ezer munkavállaló és nagyjából ennyi család veszítheti el a munkalehetőségét, megélhetését, az ellátottaikról, intézményeikről nem is beszélve.

“Erre nem válasz az, hogy az állam átveszi feladatainkat”

– írták a közleményben, hozzátéve: a szelektív államosítás ugyanolyan bűn, mint az általános.

“Ezzel a tájékoztatással szeretnénk hazai és nemzetközi támogatóinkat értesíteni, s bátorítani, hogy mindenki, ami tőle telik azt tegye meg”

– tették hozzá.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!