Felháborító válasz Parraghtól: Orbán Viktor miatt van szükség luxusirodára

“Ha valaki nem tud egy év alatt ötezer forintot kifizetni, az ne menjen el vállalkozni” – Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke nyilatkozta ezt néhány nappal ezelőtt. Azóta kiderült, hogyan szórják el luxusirodára és egyéb értelmetlen dolgokra a vállalkozások által befizetett kamarai tagdíjat. Amit pedig válasznak adott a kérdésekre, az több mint felháborító.

A HVG közérdekű adatigényléssel hozzájutott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2012 óta megkötött, 2 millió forint feletti szerződéseinek listáihoz. A szerződésekből kiderül, hogy az 5 ezer forintos kamarai hozzájárulások 10 százalékát (ennyit utalnak el a területi kamarák)  is magábanfoglaló költések között akad néhány, minimum megkérdőjelezhető tétel. Mintegy

60 millió forintot költött a kamara “mentális felkészítésre”,

négy vállakozással szerződve. A felkészítést szakmai versenyeken indulók és a szakértők kapták, amiből az indulóknak adott ilyen jellegű támogatást elfogadható is lehet, ha az valóban segíti őket a versenyben. 32,7 millió forintot fizetett ki a Bakony Balaton Média nevű cégnek az MKIK, infografikák, szerkesztésére ám az nem derül ki, mennyi és milyen minőségű grafika készült ezért az összegért. De költöttek

VIP repülőjegyekre is Sao Paulóba,

18,5 millió forint ment el összesen repülőjegyekre, melyek egy része indokolt lehet, hiszen  2015-ben a WorldSkills (szakmák olimpiája) nevű versenyt Sao Paulóban rendezték meg. Azt pedig, Parragh ATV-nek adott interjújából tudtuk meg, hogy mit is jelent a VIP repülőjegy: ezek első osztályú jegyeket takarnak neki és a feleségének, aminek az első osztályú felárát ő mindig kifizeti, sőt,még a szállodai ellátását is.

De akadt 42 millió forint értékben autóbeszerzés, 18 millióért pedig virtuális valóság (VR) szemüvegek vásárlása. Arra a kérdésre pedig, hogy miért kell Budapest egyik legexkluzívabb irodaépületében bérelnie luxusirodát a kamarának Parragh azt válaszolta, hogy

méltó képpen tudják fogadni Orbán Viktort

és a külföldi vendégeket.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!