Akár 360 milliárd forintot is bukhatunk a magyar kormány miatt!

Orbán

Hatalmas összegtől, közel 360 milliárd forinttól eshet el Magyarország, ha nem lép időben a kormány – erre hívta fel a figyelmet Ujhelyi István EP-képviselő.

Az MSZP politikusa közösségi oldalán tett bejegyzésében leírja, hogy időhúzásnak és feleslegesnek tartja a lehetséges nyitás körülményeiről szóló kormányzati konzultációt, ehelyett inkább valós döntéseket, érdemi segítséget kéne nyújtani a bajbajutottaknak.

Ujhelyi példaként említette az Európai Unió úgynevezett SURE-programját, amelynek maradványösszegéből állítása szerint akár egymilliárd eurónyi összeget is igényelhetne Magyarország a válságba került szektorok munkavállalóinak megsegítésére. Az MSZP politikusa hangsúlyozta, hogy hiába küldött írásbeli megkeresést a kormányzatnak ezzel az üggyel kapcsolatban, egyelőre semmilyen választ nem kapott. Hozzátette: az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnökeként a tavalyi év végén egyeztette le az Európai Bizottsággal, hogy Magyarország is újra pályázhasson a meglévő maradványösszegre, de a támogatást csak a kormány tudná megigényelni!

„Egy színész, egy zenész, egy munka nélkül maradt hangtechnikus vagy bajban lévő taxis nem mehet be egy közértbe és nem mondhatja azt a kasszánál, hogy ő konzultálni szeretne arról: ki kell-e fizetnie a kosarában lévő termékeket” – érzékeltette a helyzetet Ujhelyi, hozzátéve, hogy az MSZP javaslata szerint „pénzt vagy életet” kell biztosítani a válságba került ágazatok vállalkozásainak.

A szocialista EP-képviselő azt mondta: ha a „józan paraszti ész” alapján nem lehet bizonyos szolgáltatásokat – a járványügyi intézkedések fenntartása mellett – ésszerűen megnyitni és ha valóban súlyos harmadik hullám fenyegeti az országot,

akkor azonnali pénzbeli támogatást kell adni azoknak a szolgáltatóknak, akik továbbra is érdemi bevétel nélkül maradnak.

Ujhelyi István javaslata szerint a magyar kormány egymilliárd eurót, azaz nagyjából 360 milliárd forintnyi összeget kellene, hogy igényeljen a SURE-program fennmaradó keretéből, ebből pedig kifejezetten a nehéz helyzetbe került szektorok munkavállalóinak és önfoglalkoztatóinak kellene részmunkaidős, vagy csökkentett munkaidős, akár nyolcvan százalékos bértámogatást nyújtania.

Mint ismert, az Európai Unió munkahelyvédelmi programja keretében a magyar kormány korábban már elnyert 504 millió eurót, ebből finanszírozták többek között a KATA átmeneti elengedését, vagy például – az egyébként eredetileg épp a szocialisták által javasolt – egyszeri ötszázezer forintos juttatást az egészségügyi dolgozók számára.

Ujhelyi korábban már rámutatott, hogy a szomszédos országok mind ennél jóval nagyobb szeletet tudtak kihasítani a büdzséből, míg a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, addig a románok négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől. A következő hetekben a keretben megmaradt 9,7 milliárd euróra lehet újabb pályázatokat benyújtani, azt azonban, hogy a magyar kormány benyújtott-e már igényt, vagy tervez-e egyáltalán élni ezzel a lehetőséggel, egyelőre nem tudni.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!