Kiderült, miért lehetnek nyitva a kaszinók – Felháborító választ adott a kormány!

Fotó: MTI / Mohai Balázs

A koronavírus-járvány megfékezése miatt a kormány úgy döntött még ősszel, hogy be kell zárni a kocsmákat, szórakozóhelyeket, edzőtermeket, mozikat, színházakat és az állatkerteket is, az éttermek pedig csak elvitelre dolgozhatnak. Egyetlen kivétel azonban volt, a kaszinók továbbra is nyitva maradhattak!

A kormány rendelkezése szerint, a kaszinóknak is be kell tartaniuk a kijárási korlátozással összefüggésben hozott este 7 órás zárást, de nap közben bárki betérhet oda játszani – közölte a 444.hu.

A kérdés sokakat foglalkoztatott, hogy miért képeznek kivételt a kaszinók?

Ebben az ügyben kereste meg Ungár Péter LMP-s képviselő Varga Mihály pénzügyminisztert február 1-én írásban. Levelében Ungár azt írta: “tisztelettel kérdezem, hogy a kaszinók miért tarthatnak nyitva egy világjárvány közepén úgy, hogy minden más vendéglátóipari egységet bezártak? A kaszinókban nem vonatkoznak az emberekre a járványügyi szabályok?”

A február 16-án érkezett válaszról először a Telex írt. Eszerint végül nem Varga Mihály, hanem Fónagy János nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár válaszolt az ellenzéki politikus levelére. A hivatalos álláspont szerint, azért lehetnek nyitva a kaszinók más vendéglátó egységekkel szemben,

mert a kaszinók a kormány szerint nem minősülnek vendéglátóipari egységnek!

Fónagy válaszából az nem derül ki, hogy akkor mégis minek tekintik a kaszinókat, mint ahogy az sem, hogy függetlenül attól, hogy milyen kategóriában is van egy hely, miért maradhat nyitva a járvány kellős közepén, ha az nem alapvető fontosságú. Hisz még ha nem is vendéglátóipari egység, azért mégis idegen emberek töltenek akár órákat egy zárt légtérben egymással, ami komoly kockázatot jelent.

Az államtitkár azt azért kiemelte, hogy az ország 11 kaszinójának 19 órakor be kell zárnia, mint minden üzletnek, ami nyitva lehet a járvány idején.

Fónagy azonban azt sem emelte ki a válaszlevelében, hogy mind a 11 kaszinó kormányközeli üzletemberek tulajdonában áll, melyek minden évben milliárdos nyereséget hoznak nekik.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!