Orbánék miatt egy időre búcsút inthetünk az EU-s pénzeknek!

Az Európai Unió feltételekhez kötötte az onnan érkező források kiutalását. Ha az adott ország nem megfelelően jár el az ügyben, akkor addig nem is kapja meg a pénzt, míg nem teljesíti a követelményeket.

Magyarország kormánya egyelőre nem jó úton halad, továbbra is egyedül próbálják meg szétosztani maguk között a pénzt, mint ahogy eddig is. Ez a rendszer azonban nem lesz célravezető, mivel az unió így nem fogja átutalni a beígért forrásokat.

Erre hívta fel a figyelmet Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is vasárnapi nyílt levelében.

A szocialista képviselő szerint, több beleszólást kell kapnia az önkormányzatoknak az uniós pénzek elosztásába. Ez a magyar emberek véleménye és érdeke!

Ujhelyi közösségi oldalán megosztott bejegyzésében kiemeli a kormánypárt korábbi szlogenjén, melyet szerinte Orbánék azóta is napról napra teljesítenek: “Csak a Fidesz”!

“Mindent maguknak akarnak és mindenkit félrelöknek, aki nem az ő kottájukból játszik.

Ha éppen úgy tartja politikai érdekük, akkor vétóval fenyegetik a teljes európai közösség költségvetését és újjáépítési forrásait, benne a Magyarországnak járó sokezer-milliárd forintot. Mit nekik egy kis hazárdjáték, ha a saját hatalmi játékukat játszhatják? Most persze, amikor hamarosan érkezik majd a tömérdek pénz, már büszkén nyitják a kasszát és várják a csörgést. Sőt, már olyan pofátlanok, hogy tolják a propagandát a bátor és cselekvő kormányról, amelyik történelmi gazdaságmentő csomaggal fogja megmenti a hazát. Csak azt az apróbetűs részt felejtik el hozzátenni, hogy ez is az Európai Unióból érkező pénz.

Az MSZP EP-képviselője kiemeli azt is, hogy az az 1500 milliárd forint például, amelyet bele akarnak majd önteni a fideszes köröknek átjátszott egyetemi alapítványokba, az szintén az Európai Unió által életre hívott újjáépítési csomag része.

“Ez az a pénz, amit Orbán Viktor simán kockára tett és azt mondta Brüsszelben, neki ez nem kell, ha nem hagyják otthon diktátorosat játszani.

Dehogynem kell neki. Olyannyira kell neki, hogy a kis kockásfüzetében már jól el is költötte; nem kell ehhez semmi és senki, majd ő megmondja, hogy hova jutnak az aranytallérok. A baj csak ott van, hogy ez nem így működik.

Az újjáépítési források lehívását szigorú feltételekhez kötötték az uniós intézmények; még a fideszes képviselők is megszavazták az erről szóló dokumentumokat. Nem lehet például kihagyni belőle a népet. Hogy a franc egye meg, ugye miniszterelnök úr? A Fidesz majd egy tucatnyi „nemzeti konzultációt” lefolytatott már, hiszen azt mondják: ők a néppel együtt kormányoznak. Érdekes, csak valahogy erről az ötezer-milliárd forintról nem akarnak pont senkit megkérdezni. Már hirdetik a kormánypropagandában a gazdasági akciócsomag részleteit, mikor még el sem fogadták az EU-ban az erről szóló nemzeti reformtervet. Mert ahhoz meg az kell többek között, hogy széleskörű konzultáció legyen a kérdésben: kikérjék az önkormányzatok, a civilek- és szakszervezetek véleményét.

Ha ez nincs, és az erről szóló (hiteles) összefoglalót nem csatolják a dokumentációhoz, bizony bukhatjuk a pénzt.

Egy időre legalábbis biztos.

A Publicus Intézet egyik legutóbbi felmérése pontosan jól mutatja, hogy erről hogyan gondolkodik az ország. Kiderült például, hogy a válaszadók többsége egyetértene azzal, ha az uniós segélycsomag felét az önkormányzatok kapnák és ők dönthetnének azok felhasználásáról.”

Ujhelyi nyílt levelében kiemeli azt is, hogy a felmérés résztvevőinek válaszából kiderült, a többség több felelősséget várna fent és több lehetőséget lent. “A széleskörű konzultáció nemcsak törvényi kötelezettsége a kormánynak az újjáépítési források kapcsán, de erkölcsi kötelessége is, ha valóban nemzetben és nemcsak saját magában gondolkodik; ahogy azt a szlogenjük mutatja” – teszi hozzá a szocialista képviselő.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!