Az Európai Bizottság sem hagyja annyiban a Klubrádió elnémítását

Egyre nagyobb a nemzetközi visszhangja a Klubrádió elhallgattatásának. Szerda délelőtt a francia és az amerikai külügy szólalt fel a magyar sajtószabadság helyzete miatt, délután pedig az Európai Bizottság illetékes szóvivője jelezte: vizsgálni fogják, a döntéshozatal során betartották-e a vonatkozó uniós jogszabályokat.

Christian Wigand úgy fogalmazott: a Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmaikat.

“Az uniós államok jogállamisági helyzetét elemző tavalyi jelentésünkben már fejeztünk ki ezzel összefüggő aggályokat”

– tette hozzá, hangsúlyozva: a bizottság már kapcsolatba is lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét.

“Az európai demokrácia egyik alapja a médiaszabadság és a pluralizmus. Nem fogunk késlekedni, hogy megtegyük a megfelelő lépéseket, amennyiben ez lehetséges és szükséges lesz”

– szögezte le.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!