Szigorítás! – A kormány új törvénye nagyjából 70 ezer ember életét nehezíti meg napokon belül

Orbán

Napokon belül érvénybe fog lépni az a törvénymódosítás, melynek köszönhetően a magyar kormány tízezrek életét teszi még nehezebbé. A módosítást Orbánék a “potyázókkal” magyarázzák, azonban az főleg az így is kiszolgáltatott és kihasznált szegényeket fogja sújtani!

A szigorú törvénymódosítás értelmében, azok a személyek, akik nem fizették az elmúlt hat hónapban a társadalombiztosítási járulékokat (havi közel 8000 forint), azok nem kapnak majd ingyenes egészségügyi ellátást!

Az erről szóló törvényt még tavaly fogadta el a kormánypárti többség, azonban február 12-ig még mindenkinek van ideje rendezni a tartozását.

A jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor így is rendkívül magas a munkanélküliség, ráadásul sokan még megfelelő támogatást sem kapnak a kormánytól, nem valószínű, hogy ennek befizetésére törekednének.

Ez jelenleg nagyjából 70 ezer embert érinthet!

A 444.hu cikke szerint, a kormány azokat szeretné ezzel a törvénnyel kiszűrni, akik külföldön dolgoznak, de hónapokat vannak itthon, illetve azokat a munkavállalókat, akik feketén dolgoznak. Az Orbán-kormány reményei szerint, ez az intézkedés majd arra ösztönzi a munkáltatókat, hogy fizessék a munkavállalók utáni járulékokat, azonban könnyen elképzelhető, hogy egyszerűen kiesnek az egészségügyi ellátásból ezek az emberek.

Ennek köszönhetően pedig, az amúgy is kiszolgáltatottak kerülhetnek még nehezebb helyzetbe,

tehát azok, akiket feketén alkalmaznak például a mezőgazdaságban.

De a törvénymódosítás azoknak a fiataloknak is gondot okozhat, akik kiestek az oktatási rendszerből, de munkát még nem találtak.

A sürgősségi ellátás azonban kivételt képez, amit ezután is mindenki meg fog kapni, de a beavatkozás költségét, legfeljebb 750 ezer forintig, utólag meg kell majd térítenie az érintetteknek.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!