Obama rövid időn belül másodjára állt bele az Orbán-rendszerbe

Fotó. Bill Pugliano / Getty Images

A volt amerikai elnök a spanyol közszolgálati televíziónak adott interjújában a jobboldali populizmus veszélyei kapcsán tért ki újra az Orbán-rendszerre.

Emlékezetes: Obama nemrégiben a Daily Shownak nyilatkozta azt: Donald Trump vereségével nem tűnik el a jobboldali populizmus a világból, továbbra is fennmarad pl. a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány ázsiai és afrikai országban.

Obama most azt mondta: tagadhatatatlan a jobboldali populizmus fellendülése, amelynek okát abban látja, hogy az emberek nem érzik biztonságban magukat sem gazdasági, sem kulturális értelemben.

“Meg kell tanulnunk együtt élni”

– fogalmazott.

A volt amerikai elnök hangsúlyozta: a demokrácia működéséhez szükséges, hogy egyaránt legyen bal és jobboldal is. Mindkét oldalnak a közös megegyezésből kell kiindulnia a képviselet, a választások, a törvénykezés vagy az információáramlás kérdésében.

A bajt szerinte az jelenti, hogy az Egyesült Államokban van egy baloldali, balközép párt a Demokrata Párt személyében, és egy szélsőjobboldali a Republikánus Pártéban. Mint kifejtette: a republikánusok mára tagadják a klímaváltozás létezését, vitatják a választási eredményeket és összeesküvés-elméletekbe kapaszkodnak, amelyek közül a “legőrültebbeket” Trump terjesztette.

“Sosem tudtam volna elképzelni azt, ami történt”

– mondta Obama a Capitolium elleni január 6-i ostromról, amelyben négy tüntető és egy rendőr vesztette életét.

A volt elnök szerint az elmúlt évek, hónapok eseményei megtanították, hogy még a leggazdagabb országok, a legfejlettebb demokráciák sem immunisak a populizmusra.

“Ezt a fajta problémát látjuk Oroszországban, Törökországban, a Fülöp-szigeteken és Mianmarban. De úgy tűnik, hogy ez probléma az Egyesült Államokban is, Spanyolországban, Magyarországon, Németországban”

– magyarázta.

Obama szerint ami jó hírt jelent viszont, hogy Joe Biden és csapata hisz a jogállamban, a multilaterális intézményekben, az együttműködésben, a tudományban, a tettekben, az emberi jogokban, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy felvegyük a harcot a jobboldali populizmussal.

Obama múltkori interjújáról itt írtunk bővebben:

Obama szerint Orbán alattvalóként kezeli a magyarokat

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!