Kiderült, kit hívott fel Biden először az EU-ból

Egy pillanatot sem várt beiktatása után Joe Biden, hogy nekilásson újraépíteni az USA Donald Trump elnöksége alatt szétforgácsolódott szövetségeit.

Az EU-ból elsőként

Emmanuel Macron francia elnököt hívta fel,

akivel a hírek szerint egy órán át beszélgetett.

A két államfő többek közt a klímaváltozás elleni harcról és a koronavírus-járvány elleni együttműködésről (az Egészségügyi Világszervezeten keresztül) tárgyalt.

Biden és Macron lefektették, hogy készek együttműködni a közel-keleti béke ügyében is, valamint az iráni atomprogrammal kapcsolatban.

A Fehér Ház beszámolói szerint Biden biztosította Macront arról, hogy Washington szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatait Franciaországgal, továbbá szeretné megerősíteni a transzatlanti kapcsolatokat a NATO-n keresztül, illetve az Egyesült Államok partnerségét az EU-val.

Érdekesség, hogy beiktatása után Biden először nem az EU-val, hanem a szomszédos országok vezetőivel, Justin Trudeau kanadai kormányfővel és Andrés Manuel López Obrador mexikói elnökkel tárgyalt, majd Boris Johnson brit miniszterelnökkel, és végül csak ezután Macronnal, elsőként az uniós vezetők közül.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!