Őrület, mit mesélt egy budapesti orvos a vakcinákkal kapcsolatban

Fotó: Magyarország kormánya / Facebook

A szervezetlenség miatt a kiolvasztott oltóanyagok egy része a kukában végzi – mondta az Átlátszónak egy budapesti, kórházi orvos.

A neve elhallgatását kérő szakember úgy fogalmazott: “Oltási terv láthatóan nincs, aki ügyesebben informálódik az jut oltáshoz. A mi osztályunk például úgy értesült az oltások megkezdéséről, hogy meghallottuk, hogy a mellettünk lévő épületben már oltanak. Erre elkezdtünk lobbizni, hogy akkor mi is szeretnénk, hogy az osztályunk orvosait és többi dolgozóját is beoltsák, és akkor 3 napos levelezés után sikerült ezt elérnünk”.

További probléma az orvos szerint, hogy úgy tűnik, nincs terv arra, hogy mit kell csinálni a megnyitott vakcinákkal. Tudomása szerint ampullánként egyszerre 5-6 vakcina-egységet lehet egyszerre kibontani.

Mint fogalmazott: az oltóközpontban láthatóan nem tudják, hogy a nap végén a betervezett, de valamilyen okból meg nem jelent emberek oltóanyagával mit kezdjenek. Ők azt szerették volna például, ha az osztályukon fekvő betegeket, vagy a kórházi dolgozók családtagjait beoltathatnák ezekkel a maradék vakcinákkal.

“Egyikre sem volt mód, az oltóközpontban dolgozók retorziótól tartva semmiben nem mernek eltérni a kiadott utasításoktól, még akkor sem, ha ez több adag oltóanyag kidobását jelenti”

– mesélte.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az orvosokon kívüli kórházi dolgozók nagyon jelentős része – a vakcina mellékhatásaitól való félelem és az erről terjedő, sokszor egészen elképesztő álhírek miatt – nem akarja beoltatni magát. Annak ellenére sem, hogy van olyan kolléga, aki belehalt a betegségbe, és olyan is van, aki hosszú ideje lélegeztetőgépen van, súlyos állapotban.

“Az átláthatóság és a tájékoztatás hiánya is felelős azért, hogy sok ember mindenféle baromságot elhisz. Ekkor azonban az oltást nem akarókat nem jobb tájékoztatással, plusz információval próbálták meggyőzni, hanem inkább kirúgással való fenyegetéssel, szelíd erőszakkal, ami megint csak nem az ideális megoldás”

– fogalmazott.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!