Mutatjuk Donald Trump búcsúbeszédét

Joe Biden megválasztott elnök és Kamala Harris megválasztott alelnök Washingtonba érkezésével egy időpontban, az elnöki beiktatás előestéjén búcsúbeszédet tett közzé Donald Trump leköszönő amerikai elnök.

Trump a beszédben többnyire elnöksége alatt elért eredményeit méltatta. Egyben arra kérte az amerikaiakat, hogy

“imádkozzanak a hivatalba lépő új kormányzat sikeréért”.

A súgógépről olvasott, előre megírt és rögzített videóüzenetben Trump a 2017-ben elfogadott adócsökkentéseket, a koronavírus-válság előtti gazdasági fellendülést, Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését, és a Közel-Kelet egyes arab országai kapcsolatának normalizálását hozta fel.

Az elnök Kínára kitérve úgy fogalmazott: új életre keltette Amerika szövetségeit és felsorakoztatta a világ nemzeteit a távol-keleti óriással szemben.

“Különösen büszke vagyok arra, hogy évtizedek óta én vagyok az első elnök, aki nem indított új háborút”

– emelte ki a beszéd egy pontján.

Azt is elmondta, büszke arra, hogy az Egyesült Államok gazdaságilag “minden más országnál jobban teljesített” a koronavírus-járvány idején.

“Ezen a héten új kormányt iktatunk be, és imádkozunk, hogy sikerüljön neki Amerikát biztonságban és jómódban megtartani. A legjobb kívánságainkat küldjük és szerencsét is kívánunk nekik”

– mondta.

A Capitolium elleni január 6-i zavargásról is röviden említést tett, amely miatt a Képviselőház múlt héten másodjára is megszavazta az alkotmányos vádeljárásra vonatkozó impeachment indítványt. Trump úgy fogalmazott:

“A Capitoliumunk elleni támadás minden amerikait elborzasztott. A politikai erőszak támadás minden ellen, amit mi, amerikaiak becsben tartunk. Ezt sohasem szabad eltűrni.”

Saját szerepéről a zavargásokban nem beszélt, helyette viszont ígéretet tett rá, hogy a mozgalma, amit 5 éve indított, nem ér véget, “még csak most fog kezdődni”. Hogy ezt az ígéretét képes lesz-e beváltani, kérdéses, ha a Szenátus ugyanis elítéli a Capitolium ostroma miatt, könnyen lehet, hogy sohasem indulhat többé politikai pozícióért.

“Hűséges és örömteli szívvel, és bizakodással távozom erről a magasztos helyről, és azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy hazánk és gyermekeink számára a legjobb még előttünk van”

– zárta búcsúbeszédét az amerikai történelem legmegosztóbb elnöke.

A teljes beszédet itt lehet megtekinteni:

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!