JOE BIDEN LETETTE HIVATALI ESKÜJÉT

Magyar idő szerint szerdán 18 órakor beiktatták Joe Bident, az Amerikai Egyesült Államok 46. elnökét.

A beiktatás rögtön történelmet írt, miután Biden alelnökének, Kamala Harrisnek az beiktatásával elsőként iktattak be nőt az alelnöki hivatalba.

Biden beszédét az ország újraegyesítésére hegyezte ki. Az új elnök hangsúlyozta:

az előttük álló történelmi kihívásokat csakis együtt, egységes nemzetként lesznek képesek kezelni.

Biden kiemelte: azokat is képviselni fogja, akik nem rá szavaztak. Az ország külföldi szövetségeseinek azt üzente:

az amerikai demokrácia megmérettetett az utóbbi években, de ettől csak erősebbé vált.

Az elnök ígéretet tett rá, hogy újra fogja építeni a szétforgácsolódott kapcsolatokat. Az amerikaiakat arra kérte, hogy

vessenek véget a polgárháborúnak, és szálljanak szembe a megosztottságra épülő politikával.

Donald Trump, az Egyesült Államok volt elnöke a beiktatás előtt pár órával, szakítva a több évszázados politikai hagyományokkal, nem sokkal délután 2 óra után elhagyta a Fehér Házat, majd az Andrews légitámaszpontról Floridába repült. Egy hagyományt azért teljesített Trump: a CNN információi szerint ő is levelet hagyott utódjának az Ovális Irodában.

Trump búcsúzó beszédében elnöki eredményeit méltatta, támogatóinak pedig “jó életet” kívánt. Arra is ígéretet tett: “valamilyen formában” még vissza fog térni.

Trumppal ellentétben volt alelnöke, Mike Pence részt vett Biden beiktatásán.

A rendezvényt korábban sosem látott biztonsági intézkedések előzték meg, nemcsak a koronavírus-járvány miatt, hanem a Capitolium két héttel ezelőtti ostroma miatt is, mely után megnövekedett a belföldi terrorfenyegettség. A rendezvényt 25 ezer nemzeti gárdista, 10 ezer rendőr, szövetségi ügynök és a titkosszolgálat ügynökei óvták.

Biden beiktatását megelőzően Lady Gaga énekelte el a himnuszt, a 1,5 órás online ünnepi műsort pedig Tom Hanks vezette.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!