A mindig harcias külügy, most csak sunnyog és másra mutogat!

FOTÓ: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A külügyminisztériumnak mindig megvan a határozott álláspontja, mindig keményen reagálnak az eseményekre, azonban ha olyat kéne bírálni, aki Orbán szövetségese, akkor csöndben, nyakukat behúzva lapulnak meg a tömegben.

Így volt ez most Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus letartóztatásánál is. Mivel a magyar kormányból senki sem szólalt meg az ügy kapcsán, ezért a 444.hu kereste meg a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy mégis, mi a véleményük a nemzetközileg is elítélt letartóztatással kapcsolatban.

“Magyarország is csatlakozott az üggyel kapcsolatos közös uniós nyilatkozathoz – ennek szövege tehát hazánk álláspontját is tükrözi.”

– áll a külügy válaszában.

Navalnijt a hétvégén tartóztatták le Oroszországban, miután hazatért a mérgezését követően. Ezt az esetet Szlovákia, Lengyelország és Csehország is élesen bírálták, tehát a V4 országok közül, egyedül a magyar miniszterelnök és külügyminisztérium burkolózott hallgatásba. A többi ország vezetője, a letartóztatást követően, szinte azonnal nyilatkozott, és felszólították az orosz hatóságokat, hogy engedjék szabadon Navalnijt!

A külügy válaszában szereplő közös uniós nyilatkozat is arról szól, hogy az EU elítéli Alekszej Navalnij letartóztatását, és az orosz hatóságokat arra szólítják fel, hogy engedjék szabadon az ellenzéki politikust, valamint azokat az újságírókat és szimpatizánsokat, akiket vasárnap, Navalnij hazatérésekor őrizetbe vettek.

Ehhez az állásponthoz csatakozott a magyar külügy is, ezzel azonban lényegében még nem mondták ki nyíltan, hogy mi is a konkrét véleményük, ami más ügyekben kifejezetten erőteljes szokott lenni.

Hasonló visszahúzódó magatartást tanúsított a magyar külügy a tavaly nyáron lezajlott belarusz választás kapcsán is, amit választási csalások és a tüntetők elleni brutális erőszak kísért. Akkor határozottan elítélte az eseményeket a német, a szlovák, a lett, a litván és az észt kormány is, azonban a magyar álláspont akkor így hangzott:

“Magyarország is csatlakozott ahhoz a közös uniós nyilatkozathoz, amely többek között erre a kérdésre is kitér. A közös uniós megnyilvánulás így nyilvánvalóan Magyarország álláspontját is tükrözi.”

Az EU-s álláspont akkor is konkrét volt: nem fogadták el az elcsalt választás eredményét.

A magyar kormány azonban akkor is bebújt az unió szoknyája mögé, és nem mert önálló kritikát megfogalmazni a diktatórikus lépésekkel szemben!

A lap ősszel megkérdezte a kormányt, hogy mi a véleményük a német kormány kijelentéséről, hogy Navalnij megmérgezése mögött, az orosz titkosszolgálat állhat. Akkor Gulyás Gergely válaszolt a kérdésre, miszerint: “Örülünk, ha az Európai Uniónak van közös álláspontja, és nyilván ha a németek mondanak valamit amögött bizonyítékok is állnak. Minden olyan, az emberi egészség, különösen a szabad politikai véleménynyilvánítás elleni lépést elítélünk, ami ilyen eszközökkel valósul meg, bárki is tette”.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!