Nem hittek az elemzők a szemüknek – brutális hiánnyal zárt az államháztartás

A koronavírus hullám első hullámát megfékező lezárások után látszódott, hogy a gazdaság, ezzel párhuzamosan pedig az államháztartás is károkat fog szenvedni. Ennek mértéke akkor alábecsülték, a decemberi adatok azonban még az elemzőket is mellbevágták.

A tavalyi évre tervezett 367 milliárd forintra tervezett hiány teljesítése már márciusban irreálissá vált, hiába mondta Íorbán Viktor, hogy a 3 százalékos hiány a vörösvonal, amit nem lehet átlépni. A decemberi adatok megérkezésével világossá vált, hogy 2020-ban az államháztartás központi alrendszere 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami azt jelenti, hogy

GDP-arányosan 9 százalék körüli lett a hiány.

Ennél is megdöbbentőbb az a tény, hogy míg november végén 3300 milliárd forint deficittel zárt az állam, ez ugrott meg brutális mértékben, az év utolsó hónapjában még plusz 2248 milliárd adósság keletkezett! Részletes tájékoztató természetesen még nem érkezett, így a kormánytól független szakértőknek sincs még ötlete sem, hogy

mire szórtak el ennyi pénzt az utolsó hónapban,

mert közben a vállalkozások válságban vannak, az emberek nem kapnak érezhető mértékű bértámogatást, az önkormányzatoktól csak elvonják a bevételeiket. Bod Péter Ákos, az MNB egykori elnöke szerint olyan lejtőn indult el a költségvetési hiány, amelyen nagyon nehéz lesz megállni.

Mindez annak fényében van így, hogy az államháztartási hiányt hitelfelvétellel kell pótolnia az államnak, ami növeli az államadósságot, annak a kamatait is vissza kell fizetni, ami további forrásokat fog elvonni más területekről. Mára megbukott Orbán 2010-es egyik fő célja, az államadósság mérséklése, az elmúlt 10 éves teljesítményével semmit nem tudott javítani a helyzeten.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!