A kínaiak sem tudják, hogyan hat a vakcinájuk az idősekre, akiket Orbán ezzel akar beoltatni!

Orban200831harom 393624

Még a gyártó cég sem tudja, hogy hatékony-e kínai vakcina a 60 évesnél idősebb emberekre. Orbán Viktor azonban pont ezt a korosztályt szeretné vele beoltatni!

Érdekes dolgokat fedezett fel a kínai vakcinával kapcsolatban a 444.hu. A portál a kínai sajtóban és az állami hírügynökségnél megjelent információk alapján azt írja, hogy a kínai állami gyógyszercég, a Sinopharm CNBG  nevű leányvállalatának vakcinája – amelyből a Fidesz legalább egymilliót rendelt – 6 hónapig biztosan hatásos, a 3 és 17 év közöttiekre pedig bizonyítottan nincs káros hatása. Ugyanakkor Yang, a vállalat elnöke a South China Morning Post pénteki cikkében azt nyilatkozta, hogy a 60 évesnél idősebbek esetében további kutatási adatokra van szükség ahhoz, hogy biztosat tudjanak. Vagyis

még a kínaiak sem tudják, hogyan hat a vakcinájuk azokra az idősekre, akiket Orbán Viktor ezzel akar beoltatni!

Ez úgy lehetséges, hogy Kínában először a 18-59 éves korosztályt oltják be, vagyis nem az öregekkel kezdik, hanem a munkaképes korosztályokkal. Igaz, hogy már több mint 4 millió ember kapta meg az oltást, de közülük egy sem volt 60 évesnél idősebb! Nálunk viszont Orbán Viktor pont ennek a korosztálynak a krónikus betegeit oltatná be a kínai vakcinával.

Döbbenetes, hogy a Fidesz olyan oltóanyagból rendelt egymilliót, amit a beoltandók körében nem vizsgáltak!

Vajon ezt mivel magyarázza majd meg Orbán Viktor? Vagy nem is magyarázkodnak, csak túllépnek a dolgon? Sok minden kiderül a következő pár napban, ezért is fontos, hogy erről minél többen tudjanak!

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!