Erős szövegértési problémákkal küzd a főszerkesztő – sajtóközlemény született belőle

Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztője, a PestiTV programigazgatója, korábban több napilap és televízió vezető munkatársa, a már megszűnt Echo TV-ben viccelődött azzal, hogy Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét megverték a rendőrök, eltörték a térdkalácsát, de másnap már semmi baja sem volt. Mindezt úgy adta elő, mintha ezt Komjáthi nyilatkozta volna. Csakhogy ennek épp az ellenkezője az igaz.

A 2018 decemberében, a Kossuth téren történtek ilyen jellegű tolmácsolásából feljelentés született, melynek most lett meg az eredménye, mely szerint a Pesti Központi Kerületi Bíróság 5.Bpk.51.178/2020/3. számú, 2020. szeptember 24-i határozata alapján, a Komjáthi Imrével kötött perbeli egyezség keretében a  következő sajtó-helyreigazítást kellett közzétennie Huth Gergelynek, helyesbítve az általa az Echo TV Sajtóklub című műsorában tett megállapítását:

“A sajtóhírekből és nyilatkozatokból tévesen vontam le azt a következtetést, hogy a 2018. decemberben tartott Kossuth téri tüntetést követően Komjáthi Imre, az MSZP elnökhelyettese azt hazudta, hogy a rendőrök megverték és eltörött a térdkalácsa, mivel Komjáthi Imre ilyet soha nem mondott.”

A személyes bírósági meghallgatás jegyzőkönyvéből kiderül, hogy ennek pont a fordítottja igaz, a helyszínre a Hír TV forgatócsoportja volt az első, aki megérkezett, és már nekik is elmondta Komjáthi, hogy nem a rendőri intézkedés miatt sérült meg.

“Soha sehol nem mondtam olyat, hogy megvertek, hogy eltörték, sőt azt hangsúlyoztam, hogy rendőrök nagyon korrektek voltak,

mert amint észrevették, hogy megsérültem, abban a pillanatban a fiatalok hátraszóltak, hogy hagyjátok abba, mert sérült van.”

Huth szerint nincs semmi gond a viccelődéssel, mert hogy ha “az a bizonyos kórházban egész éjszaka ápolt láb egészen jó állapotban van, akkor ezen szabad nevetgélni, még akkor is, hogyha esetleg betűről betűre kielemezve a mondatokat, lehet, hogy nem állná meg pontosan az orvosi tekintetben a sérülés.”

2018 decemberében Komjáthi Imre a rendőr sorfal előtt

Csakhogy, ez a bíróság előtt kimondott mondat sem felel meg a valóságnak, mert ilyet sem állított Komjáthi soha, csak azt, hogy bevitték az ambulanciára, ott megvizsgálták, megröntgenezték. Huth csak egy ártatlan “sajtó poént” emleget, miközben rendőri brutalitást olvas ki a következő MSZP közleményből: „tájékoztatjuk, hogy Komjáthi úr csupán a szakszervezeti felhívásnak tett eleget, amikor megkísérelte a rendőr blokád alatt lévő Kossuth tér visszafoglalását. Komjáti Imrét térdsérüléssel kórházba szállították, a Fiumei úti Sebészeti ügyeleten vizsgálják. Az MSZP továbbra is kiáll a munkavállaló  jogaiért, valamint síkraszáll a munkavállalói jogok mellett”.

Huth szerint ő folyamatosan olvassa a politika eseményeit, olvasta az MSZP közleményét, látta a Hír Tv-ben készült riportot, látta a nyilatkozatokat, melyekben a rendőrök korrektsége elhangzott, de ő ebből teljesen más következtetést vont le.

Mi is biztosak vagyunk benne, hogy nem akarattal, a kormányzati propagandának megfelelve torzított az elhangzottakon, hanem egyszerűen szövegértési problémákkal küzd.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!