Megvalósult Orbán rémálma: mutatjuk, ki érkezett Biden mellé

Valódi rémálom-forgatókönyv valósult meg Orbán Viktor számára: nem sokkal azután, hogy Joe Biden a magyar származású, a liberális demokrácia nagy barátjának tartott Antony Blinkent jelölte meg külügyminiszterének, kiderült, hogy az amerikai diplomácia harmadik emberének

azt a Victoria Nulandot szánja, akinél kevés Orbán-kritikusabb amerikai diplomatát lehet ismerni.

Nuland Barack Obama második kormányában volt az európiai és az eurázsiai ügyek felelőse. A magyar kormánnyal ekkoriban híresen rossz viszonyban volt.

2014 októberében, a kitiltási botrányok idején például arról beszélt, hogy Orbán

“a demokrácia rákját testesíti meg”.

Ahogy a 444 is emlékeztet: bár Nuland beszédében egyszer sem nevezte nevén Orbánt, elég egyértelmű volt kivenni, kiről beszél. Nuland volt az is, aki 2014 végén rátelefont Szijjártó Péterre, hogy megtudja, Orbán

“ugyan mégis miért biztatta az amerikai ügyvivő, Andre Goodfriend feljelentésére Vida Ildikót”.

A viszony az Obama-ciklus végére annyira elmérgesedett, hogy Washingtonban

külön 56-os megemlékezést szerveztek, hogy ne kelljen az Orbán-kormánnyal ünnepelni.

Nuland is ezen a rendezvényen vett részt. Ő lesz most az amerikai diplomácia harmadik embere.

Orbánnak más miatt is komoly az aggódnivalója, bővebben itt írtunk arról, mire tettek javaslatot a németek:

Óriási bajban Orbán: ilyet még sosem tettek a németek

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!