Elbukott Orbán dilettáns oltási ötlete! Kiderült, hogy nem ért hozzá!

Kiderült: Orbán Viktor semmit sem ért az oltásokhoz, ezért javasolta, hogy a szavazóhelyeken legyenek az oltópontok. Az orvosok azonban közölték vele: ez több szempontból sem lehetséges. A fideszes kommunikáció most megpróbálja elhallgatni, hogy Orbán dilettáns ötlete elbukott.

Orbán Viktor egy héttel ezelőtt egy vasárnapi rádiós interjúban még arról beszélt, hogy tömeges oltás esetén a több tízezer szavazókör ideális oltópont lehetne. Azóta azonban kiderült:

Orbán ötlete abszolút hozzá nem értésről árulkodik!

Az Index szerint a miniszterelnök ötletét már el is vetették, méghozzá azért, mert az orvosok szerint a javaslat megvalósítása rengeteg akadályba ütközik. Elsőként Komáromi Zoltán háziorvos, az ellenzéki összefogás egyik szakpolitikusa jelezte, hogy az oltások a biztonságos és szakszerű beadásához elengedhetetlen az egészségügyi háttér, nem véletlen, hogy a jelenlegi oltópontok mindegyike egészségügyi intézményhez kötődik. Komáromi szerint ha rövid időn belül kellene megszervezni az oltópontok hálózatát, akkor

elsősorban a háziorvosi rendelőkre kellene alapozni, vagy a járási mentőállomás lenne ideális oltópont.

Nem sokkal később az ellenzéki szakpolitikus javaslatát Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is megerősítette. Ő arról nyilatkozott az InfoRádiónak, hogy ma már szinte valamennyi kórházban oltanak, a többi helyszínt pedig a járóbeteg-ellátást végző helyeken, illetve a háziorvosi rendelőkben alakíthatják ki.

Az egészségügyért felelős államtitkár megerősítette Komáromi Zoltán javaslatát, miszerint

a háziorvosi rendelők számára nem idegen a feladat, hiszen az influenza elleni oltások többségét is ott adják be minden évben.

Emiatt aztán logikusnak tűnt, hogy áttekintsék, a rendelők alkalmasak-e oltópontként való működésre, illetve hogy milyen kapacitást bírnak el. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján található információk szerint jelenleg 6504 szerződött háziorvosi praxist tartanak nyilván, vagyis ha a javaslat szerint 5 ezer oltópontot alakítanak ki, majdnem minden háziorvos beadhatja a vakcinát. Horváth Ildikó szerint

az is fontos szempont, hogy a koronavírus elleni védőoltás esetében az oltott személynek fél órán át a helyszínen kell maradnia

megfigyelés céljából, hogy nem alakul-e ki nála allergiás vagy egyéb reakció.

Az, hogy a korábban megfogalmazott mintegy ötezer háziorvosi oltópont létrejön-e, egyelőre még nem tudható, a kész elemzés jövő hét elejére készülhet el. Egy azonban biztos:

a fideszes propaganda most próbálja elhallgatni, hogy Orbán milyen őrültséget javasolt!

Úgy tesznek, mintha a miniszterelnök ötlete soha el sem hangzott volna. Mert hát ugye egy ilyen blamázs nem fér bele a „mindenhez is” értő Orbán imázsába. Éppen ezért fontos, hogy erről az eltitkolni próbált kudarcról minél többen tudjanak…

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!