Nevetséges ábrával riogattak az álhír terjesztői, ne dőljünk be nekik!

Merkely Bela Vakcina Oltas
Dr. Merkely Béla professzor a vakcinával

Az összeesküvés elméletek kedvelői, gyártói a koronavírus járvány kitörése óta szinte lubickolnak a témákban. Természetesen a fő vonulat, hogy a vírus nem természetes, hanem mesterségesen alakították ki, a védőoltással pedig zombik leszünk.

Mindegyik elméletben visszatérő elem, hogy a világ lakosságának csökkentésére fejlesztették ki a vírust, csak az szokott változni, hogy éppen Bill Gates, a kínaiak vagy a “háttérhatalom” fundálta ki ezt az ördögi tervet. Aztán, ha valaki mégsem halna bele, persze majd be kell oltani, de nem ám akárhogy, mikrochipet juttatnak a vakcinálval az ember szervezetébe, hogy bárhol lenyomozható legyen.

Egy általános iskola 7-8. osztályos tudásanyagával felvértezett ember azonban meg tudja kérdezni, hogy ugyan miből nyeri a chip az elektromos energiát ahhoz a teljesítményű sugárzáshoz, ami a testen kívül is érzékelhető. Nem így az összeesküvéselmélet gyártói, ők még a kapcsolási rajzát is közzétették a chipnek! Íme:

Kapcsolasi Rajz

A Mashable magazin azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki alaposan megszemléli az ábrát, akkor olyan szavakat talál a rajzon mint “volume”, ami ugyebár a hangerőt jelent, illetve a “bass”, ami pedig a basszus hangzást, de megtalálható a “footswitch” is, amely lábváltót jelent.

Nem véletlen, mert a fenti kapcsolási rajz

egy elektromos gitárhoz vásárolható pedálhoz tartozik!

Egész pontosan egy Boss Metal Zone típusú eszközé, amely napjainkban is kapható a minőségi termékeket forgalmazó hangszerüzletekben. Hát, nem kicsi darab, elég nehéz fecskendővel beadni, még hurkatöltővel sem menne igazán, de az a konteó hívőket egyáltalán nem zavarja, szorgalmasan osztogatják a rémísztgetésre szánt ábrát.

Önök azonban ne üljenek fel az álhíreknek, az EU által engedélyezett vakcinák mind biztonságosak, és az emberek nagyrészének beoltása az egyetlen módja, hogy visszakaphassuk a régi életünket!

Mi már várjuk nagyon. És Önök?

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!