Ezért Bayer Zsoltot minden kocsmában pofán vágnák!

0105 Bayer
Fotó: Népszava

Elképesztően durva gyalázkodással sértegette az ellenzéki képviselőnőket Bayer Zsolt. A trágárkodásairól elhíresült fideszes propagandista társaival együtt olyan stílusban becsmérelt három nőt, hogy azért bármelyik kocsmából kidobták volna őket.

Bayer – ahogy azt a Népszava felfedezte – a Hír Tv Sajtóklub című műsorában azon húzta fel magát, hogy Szél Bernadett, Szabó Tímea és Bősz Anett felháborodtak, amiért Orbán Viktor „kisújszállási asszonyság”-nak nevezte a Pfizer vakcináját megalkotó Karikó Katalint. A Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa már a műsort is erősen kezdte, mert szó szerint ezt mondta:

„Szerintem így, kis hangulati elemként induljunk neki három némberrel az újévnek.”

Bayer meg is indokolta, miért mondta ezt. Szerinte ugyanis az ő szótárában a három ellenzéki politikust a „némber” jelzővel lehet a legjobban lefedni. A műsor egyik vendége, a Mediaworks központi szerkesztőségének vezetője, Néző László meg is jegyezte: „Azt hiszem a némberrel még lesz gondod, majd még megéneklik ezt az ellenzéki portálokon.” Ezt követően a „némberek” kifejezés még többször elhangzott, de Bencsik Andrásnak, a Demokrata főszerkesztőjének még ez sem volt elég.

Bencsik szerint az ellenzéki képviselőnők „üresfejűek és ökörségeket gondolnak saját magukról.”

A műsorban egyébként szinte végig csúsztatva arról beszéltek, mintha Orbán csak „asszony”-nak nevezte volna a magyar származású biokémikust – holott az ellenzéki képviselőnők valójában a sokkal lenézőbb hangzású „asszonyság” megszólítást kifogásolták. Az egész becsmérlő cunamit végül Bencsik András koronázta meg azzal, hogy kijelentette:

„Ami ezt a három némbert illeti, (…) őket szerintem azzal a megszólítással kéne megtisztelnünk, hogy: hé, te!”

A fizetett fideszes gyalázkodók erre nagy röhögésben törtek ki, pedig ezekért a mondatokért szinte minden kocsmában kihúzták volna a gyufát – ilyen ocsmányságokat ugyanis mostanában csak a Hír Tv-ben lehet mondani.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!