Sokkoló videók készültek arról, ahogy a tömegbe hajtott egy autó!

35750433 2733617 53b5e916c05f12fc836d9243784fd1fe Wm

Péntek délután újabb megmozdulást tartottak New Yorkban a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) nevű mozgalom szimpatizánsai. Az esemény félbeszakadt miután a tömeg egy kisebb csoportján keresztülhajtott egy autós!

Az eseményről több felvétel is készült!

A New York-i rendőrség szóvivője elmondta, hogy többen kórházba kerültek a gázolás következtében, azonban a sérültek egyike sincs életveszélyes állapotban.

A 24.hu közlése szerint, a tüntetés célja az lett volna, hogy kifejezzék szolidaritásukat az amerikai bevándorlási hivatal által őrizetbe vett emberek mellett, akik most a New Jersey állam fogvatartó központjában éhségsztrájkba kezdtek.

A közösségi oldalra feltöltött videón látni, hogy az autós épp abban a kereszteződésben áll, amit a tüntetők elfoglaltak. A jármű körül többen is álltak, amitől a sofőr vélhetően pánikba eshetett.

Ezt követően a nő a gázra lépett és áthajtott a demonstrálókon!

A rendőrség a gépkocsi vezetőjét végül őrizetbe vette és bevitték kihallgatásra.

 

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!