Mutatjuk, mit reagált Soros a németek Orbánnal kötött paktumára

Soros

Az amerikai-magyar üzletember a Project Syndicate nevű nemzetközi véleményportálon bírálta a csütörtök este megszületett megállapodást – szúrta ki a Telex.

Soros szerint Orbán kiléptette volna Magyarországot az EU-ból, ha megmaradt volna a jogállamisági kitétel az eredeti formájában, a magyar miniszterelnök ugyanis nem kockáztathatta meg, hogy lelepleződjön a korrupciójának mértéke.

A vétóval való fenyegetőzés Orbán részéről csak blöff volt, aminek Merkelék sajnos bedőltek.

“A lehető legrosszabb megállapodás született”

– írta Soros.

Ki is fejtette, miért gondolja így:

  • A megállapodás lényegesen gyengíti a jogállamisági kitételt.
  • Az életbe lépése akár két évet is csúszhat a mostani megállapodás értelmében, ami óriási győzelem lehet Orbán számára, hiszen ez azt jelentheti, hogy nem kell szembenéznie az uniós pénzek elvonásával a 2022-es választások előtt.
  • Az Európai Tanács túllépi a hatáskörét azzal, hogy korlátozza az Európai Bizottságot abban, hogy saját maguk értelmezhessék és hajthassák végre a megszavazott EU-s törvényeket, ami veszélyes precedenst teremt.

Soros az írást azzal zárta, ő mindössze annyit tud tenni az ügyben, hogy cikkén keresztül kifejezi azon emberek felháborodását, akik hittek az EU-ban, mint az európai értékek védelmezőjében.

Bővebben itt írtunk arról, miért rossz hír Orbánnak, amit Vera Jourová, az Európai Bizottság elnöke nyilatkozott a megállapodást követően:

Hatalmas érvágás Orbánnak, ha igaz, amit Vera Jourová állít

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!