Orbán kezdhet aggódni – Karácsony újabb lépést tett a kormány kijátszására!

A magyar és lengyel kormány vétója, mellyel blokkolják az uniós költségvetés és a helyreállítási alap elfogadását, nemcsak ezt a két országot, hanem az egész európai közösséget nehéz helyzetbe hozza.

Karácsony Gergely főpolgármester már korábban felvetette annak lehetőségét, hogy a lengyel és magyar önkormányzatok összefogásával kérvényeznék az uniós helyreállítási alap forrásainak közvetlen hozzáférését, ezzel játszanák ki Orbánékat.

A budapesti főpolgármester most közösségi oldalán számolt be arról, hogy immár “249 magyar és lengyel önkormányzat közösen követeli:

ha a kormányaink lemondanak róla, az önkormányzatok kapják az EU-s helyreállítási alap forrásait!”

Bejegyzésében Karácsony kiemeli: “összefognak a lengyel és magyar települések, hogy világossá tegyék: a kormányaink nem egyenlőek az országainkkal.

Az Orbán-kormány foglyul ejtette Magyarországot, de azzal, hogy most felhatalmazás nélküli vétópolitikával béklyózza egész Európa válságkezelését, immár nem csak a magyar érdekek, de a magyar értékek ellen is cselekszik. Mert nyilvánvaló magyar érdek, hogy az európai válságkezelő segítség eljusson azokhoz, akiket megillet: a magyar emberekhez. A magyar kormány eddigi gazdasági válságkezelése elhibázott, megint csak a keveseknek kedvez, a többséget az út szélén hagyja.

A felmérések szerint Magyarországon vannak a legtöbben egész Európában azok, akiknek a jövedelmét vagy már érintette, vagy várakozásaik szerint érinteni fogja a gazdasági válság.

Ilyen helyzetben az a nemzeti érdek, hogy az unió által kínált segítséget igénybe vegye az ország. És a magyarok értékeivel is szembe megy a kormány. Hiszen minden Brüsszel-ellenes uszítás, minden hazug propaganda ellenére a magyarok túlnyomó többsége továbbra is elkötelezett Európa és az európai értékek mellett. Az úgynevezett jogállami kritériumok éppen ezen értékekből következnek.

Magyar szempontból az a legnagyobb jelentőségük, hogy az európai csalások szégyenlistáját vezető Orbán-kormánynak nem engedik az uniós pénzek ellopását.

Az elmúlt napokban lelepleződött a kormány hazugsága: a jogállami feltételeknek semmi közük a bevándorláshoz.

Sokkal több közük van a lopás megakadályozásához. Ez fáj az Orbán-kormánynak. Hogy a jogállami kritériumok nagyobb részt korrupcióellenes szabályok. Az Orbán-kormány ezek ellen küzd, pedig itt az ideje, hogy az uniós támogatások a fideszes oligarchák gazdagodása helyett végre a többség javát szolgálják. Mindenkinek az az érdeke, hogy a lengyel és a magyar kormány felhagyjon az önző vétópolitikával, hogy születhessen megállapodás a héten az uniós költségvetésről és a helyreállítási támogatások felhasználásáról úgy, hogy a korrupcióellenes szabályok is érvényben maradnak.

Ha a magyar és a lengyel kormány erre mégsem hajlandó, a magyar és lengyel emberek és vállalkozások akkor sem lehetnek kárvallottjai a kormányaik hatalmi önzésének, Európa-ellenes politikájának. A szégyen a kormányoké, nem lehet az országoké. De a támogatás az országokat illeti, nem a kormányokat.

Ha a magyar és a lengyel kormány nem tágít, akkor a megoldás az önkormányzatok bevonása lehet.

Az, hogy a magyaroknak és a lengyeleknek járó segítséget az önkormányzatokon keresztül juttassuk célba. Ezt szolgálja mintegy 250 lengyel és magyar polgármester kezdeményezése, amelyet ma mutattunk be barátommal, Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesterrel.”

Karácsony közösségi oldalán nyilvánosságra is hozta azt a levelet, melyet az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek írtak.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!