Orbánék nem bírnak leállni – Újabb adósságot szakítanak a nyakunkba!

Mint korábban már kiderült, Orbán eleinte erősen elzárkózott a hitel felvételének lehetőségétől, majd egy rádióinterjúban bejelentette, hogy Magyarország nagyjából 900 milliárd forintnak megfelelő hitelt vett fel.

A miniszterelnök először azt mondta, hogy aki most “nyakló nélkül él azzal a lehetőséggel, hogy eladósodjon (…), az néhány hónap múlva, amikor túl leszünk a válság első nagy hullámain, felakasztva találja magát, ott fogják egy dróton rángatni a hitelezők meg a spekulánsok”.

Ennek ellenére később Orbán a legnagyobb természetességgel beszélt arról a Kossuth rádióban, hogy nekünk azért nincs szükségünk az EU helyreállítási alapjából felvehető pénzre, mert Magyarország is tud hitelt felvenni (bár nem annyira jó feltételekkel, mint amivel a unió adta volna), és fel is vett egy 2,5 milliárdos euróhitelt.

Most pedig arról számolt be a Napi.hu, hogy

pénteken a Pénzügyminisztérium egy 162,5 millió euróról szóló hitelmegállapodást írt alá az Európai Beruházási Bankkal.

A felvett összeggel a bank a magyar egészségügyet támogatja majd, hogy az meg tudjon birkózni a koronavírus-járvány okozta kihívásokkal.

A bank közleménye szerint, a hitel kedvezményezettje az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, ami azonban hamarosan meg fog szűnni, így a pénzt a lap szerint majd az Országos Kórházi Főigazgatóság kapja meg. Ebből a pénzből fedezik majd azokat a kórházi eszközöket, védőfelszereléseket és mobilegységeket, melyek a koronavírushoz köthetőek, valamint ebből fedezik majd egy új konténerkórház építését is.

Magyarország az elmúlt évek során 21,6 milliárd eurót vett fel az Európai Beruházási Banktól, ennek jelentős részét, 13,2 milliárd eurót 2008 és 2018 között.

Orbán reggel beismerte: elvesztette a függetlenségét, innentől kezdve dróton rángatják

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!