Szájernek nem kellett volna “démonokkal” küzdenie, ha nem homofób a Fidesz

Szájer

Bayer Zsolt azzal kommentálta a HírTV Háttérkép című műsorában Szájer József botrányát: “Ő küzdött, nem tudom mióta ezzel a rettenetes démonával, de ettől ő még a világban a jót méltányolta, és azt is képviselte. Hiába is próbálják ezt most a feje tetejére állítani. Csak nem tudta kikerülni a lefelé tartó spirált. Azt hiszem, hogy ez a tragédiája.”

Beszélgetőpartnere, Bogár László ehhez hozzátette: komolyabban kéne venni a politikai alkalmassági vizsgálatot, mert “nem kockáztathatjuk, hogy egyes “hibás szerkezetű személyek”, akik persze lehetnek nagyon értékesek, hasznosak, de valamilyen hibás szerkezet van bennük, amelyik törékennyé és kiszolgáltatottá teszi őket”.

Bayerék szerint tehát csak az álarc számít? Az álarc a jó, az önazonosság a rossz? Szájer addig volt jó, amíg eljátszotta a keresztény, heteroszexuális, nős családapát, függetlenül attól, mennyi volt igaz belőle, de akkor már rossz, amikor mert engedni annak, aki ő valójában.

Az volt a jó, amikor hazudott, és a rossz, amikor egyszer nem?

Bogár szerint “ennek a kockázatát 30 éve tudja mindenki a Jóskával kapcsolatban.” Tehát igenis tudta mindenki, hogy Szájernek titkon milyen vágyai vannak, mégis arra kényszerítették, hogy soha ne beszéljen erről, hogy soha ne vállalhassa fel önmagát? Ez azt is jelentené, hogy szerintük Szájer akkor viselkedett erkölcsösen, amikor eljátszott valamit, ami nem ő volt, és amikor elfojtotta a valódi önmagát.

Ez lenne a Fidesz keresztény szabadsága? Hazudni a feleségednek, hamis alapokon elvenni, hamis életet kialakítani vele, álcának használni a valódi önmagad, a valódi vágyaid leplezésére?

Mindent elmond a Fideszről, hogy a legnagyobb rá leselkedő veszélyt ma nem abban látják, ha lopáson, korrupción, a jogállam lebontásán, vagy az emberi jogok lábbal tiprásán kapják, hanem ha kiderül egy tagjáról, hogy homoszexuális. Borkai Zsoltot annak ellenére választották meg tavaly Győr polgármesterének, hogy tíz napja másról sem szóltak a hírek, mint a szexbotrányáról. Sok szavazót elveszített, de még így is győzni tudott az ellenzék jelöltjével szemben. A hűtlenség, a jachtozás, a kurvázás, a korrupció nem tántorított el elég fideszest ahhoz, hogy ne szavazzanak rá. Sokan elfelejtik, de Borkai a választás után, és nem előtte bukott meg. Nem a választók, hanem Orbán Viktor segítette hozzá.

Szájert viszont azonnal lemondatta. Még csak nem is a drog lehetett a fő oka, arra a propaganda már megtalálta a felmentő magyarázatokat. A szexuális orientációja volt az igazi probléma. Azt nem fogadják el igazán sem a párt tagjai, sem a szavazói.

Milyen párt az, amiben a legnagyobb botrány az, ha valakire rávetül a gyanú, hogy homoszexuális?

Szájerrel nem az a baj, ha az. Ezt ráadásul ki sem jelenthetjük teljes bizonyossággal, egy biztos, hogy meleg szexpartin vett részt. Csak ő tudhatja, miért csinálta. Beszédes ugyanakkor, hogy már a puszta tény, hogy részt vett egy ilyen bulin, bőven elég volt hozzá, hogy azonnal megbuktassák. Szájerrel nem az esetleges homoszexualitása a baj, hanem a képmutatása. Az, hogy bort iszik, és vizet prédikál. Hogy homofób Alaptörvényt alkot az iPadjén, miközben meleg szexpartikra jár, otthon pedig feleség várja és gyerekek. A gond azzal van, hogy évek óta mást sem tesz,

csak a hálószobánkban matat, befurakszik a magánéletünkbe, meg akarja mondani, mit szabad és mit nem, hogy ki hogyan éljen és kit szeressen, miközben ő maga soha egy percig sem hitte el, amit mond.

Az már csak hab a tortán, hogy Bayer, jó fideszes szokás szerint a műsor végén még meg is próbálta összemosni a homoszexualitást a pedofíliával. Bayer azt állította, hogy egy “régi barátja és harcostársa” két évtizeddel ezelőtt bevallotta neki, hogy “homokos”, később pedig azt, hogy azért szeret Thaiföldre járni, mert ott “kisfiúk is rendelkezésre állnak”.

Bayer itt nem kevesebbet állított, mint hogy évtizedek óta segített eltussolni egy bűncselekményt.

A bejelentés csak újabb bizonyíték arra, hogy a Fidesz szerint nem az a bűn, ha hazudsz, hanem az, ha igazat mondasz. Mindaddig, amíg megtagadod önmagad, és hazugságban élsz, nincs probléma.

Legyen világos: Szájernek nem a szexuális orientációja miatt vannak “démonai”. Ha netalán homoszexuális, az is csak ő maga, az ő természetes szexuális orientációja.

A “démont” az okozza, ha ezt le kell tagadnia. Mindent elárul a Fideszről és a politikai kultúrájáról, hogy démonként kezeli egy alapító tagjának a veleszületett szexuális orientációját. Szájernek nem lettek volna belső démonai az elmúlt évtizedekben, ha a Fidesz nem lett volna homofób. Az ő politikai kultúrájuk az, ami megfosztotta attól, hogy teljes életet élhessen.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!