Bayer vallott – Bűncselekmény titkát őrizgeti évek óta!

A Bayer Zsolt a HírTV Háttérkép című műsorában Boros Imrével és Bogár Lászlóval beszélgetett, melynek egyik fő témája a kedden nyilvánosságra került Szájer-ügy volt.

A 444.hu közlése szerint az adás elején Bayer elmondta, nem azzal van szerinte a probléma, hogy Szájer megsértette a járványügyi előírásokat, vagy hogy titkolózott, hanem azzal, hogy pont most csinált ilyen dolgot, amikor a kormány vétózik és “élet-halálharcot vív az egész Soros-hálózattal”, azaz Lengyelországot leszámítva az összes EU-tagállammal.

“Ilyenkor ezt megcsinálni ez egy olyan fokú felelőtlenség és ostobaság, amit nem bírok elhelyezni a fejemben”

– mondta Bayer.

A témához hozzászólt Bogár László közgazdász, aki az első Orbán-kormány idején a miniszterelnöki hivatal államtitkára volt. Szerinte a Szájer botrány rámutatott, hogy a világ az apokalipszis felé halad.

“Csődöt mondtunk, Zsoca. Csődöt mondott az okosság és az okság” – foglalta össze Bogár, majd hozzátette, hogy “Időzített száz megatonnás hidrogénbomba minden emberi lény.”

Bayer ezzel kapcsolatban mesélte el vendégeinek, hogy neki tudomása van arról,

hogy egy egykori fideszes politikus gyakorló pedofil.

A műsorvezető állítása szerint, az illető, akit nem nevezett meg, maga vallotta be, hogy “azért szeret többek között Thaiföldre járni, mert ott kisfiúk is rendelkezésre állnak”.

Bayer a történet felidézése után leszögezte, hogy Szájer József nem ilyen. Ő “egy morális lény”.

A műsorvezető azonban azt elfelejtette a nagy sztorizgatásban, hogy ha egy állampolgár bűncselekményről szerez tudomást, akkor azt kötelessége jelenteni a hatóságoknak. Azzal, hogy Bayer ezt a titkot megőrizte, maga is bűnrészessé vált.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!