Újabb elhalálozási csúcs – ez eldöntheti milyen lesz a karácsonyunk

Orbán

Ma már egyértelműen látszik, hogy a magyar kormány vírus ellenes intézkedései elkésettek, és nemmegfelelő mértékűek voltak. Erre rámehet a karácsonyunk.

Míg az összes környező országban olyan helkyzet alakult ki mára, hogy a kormányok sorban jelenthetik be a karácsonyi időszakra az enyhítéseket, addig nálunk napról napra egyre súlyosabb a helyzet, az elmúlt 24 órában

koronavírus okozta Covid-19 betegség 182 ember halálát okozta,

amely azt jelenti, hogy szinte mindennap újabb szomorú rekord dől meg. Más területekről sem érkeztek biztató adatok, a teszteléseknek még mindig 25 százaléka pozitív, ami igen messze áll attól az 5 százalékos értéktől, amire azt mondják a szakemberek, hogy még kordában tartható a járvány.

Mindez azt is jelenti, hogy a bevezetett intézkedések késve és nem megfelelő mértékben érkeztek ahhoz, hogy a karácsonyt már biztonságosabban tölthessük szeretteink körében. Abban azonban nem vagyun kbiztosak, hogy a most kirobban Demeter és Szájer-botrány eltakarására nem hoz e a kormány hangulatjavító intézkedéseket és enyhítéseket, megpróbálva csökkenteni azoknak a média súlyát.

Azonban ha az így lesz, csak tovább fogja súlyosbítani a járványügyi helyzetet.

Mi a véleményed? Ide megírhatod!

Kérjük ossza meg cikkünket, hogy mindenkihez eljusson, így segíti lerombolni a kormányzati propagandát!

OSZD MEG!